Tereza visszatérő álma, hogy egy csapat másik nővel meztelenül kell menetelnie egy úszómedence körül. Párja ül, nézi őket, és aki elrontja a lépést, azt belelövi a medencébe. A lány meg is találja az álomra a magyarázatot. Gyerekkorában anyja nem engedte bezárkózni a fürdőszobába, ezzel jelezve, hogy az ő teste nem különleges, olyan, mint bárki másé. Ugyanezt az üzenetet közvetíti neki Tomas is azzal, hogy rendszeresen más nőkkel szexel.
A történet szépen példázza, testünkhöz való viszonyunkat mennyire befolyásolja gyerekkorunk, különösen a magánszféra lehetősége. Én 21 évig laktam egy szobában pszichésen bántalmazó testvéremmel, és csak a fürdőszobában és a vécében lehettem egyedül (valószínűleg ezért is viselem olyan nehezen, ha ezeken a helyeken rám nyitnak). Ha az ember olyan valakitől hallja, hogy ő csúnya és undorító, aki rendszeresen látja, és aki elől ráadásul nem menekülhet semmilyen privát térbe, valószínűleg jobban magáévá teszi ezt a véleményt.
Rendszerint az amerikai nőkről mondják azt, hogy kórosan elégedetlenek a testükkel, rengeteg köztük az anorexiás és a bulimiás. Én azonban ott sokkal többeknél láttam egészséges viszonyulást a saját testükhöz, mint itt. Pedig - legalábbis az én gyerekkoromban és azelőtt - az amerikai lányokat jobban elárasztották a médiából származó üzenetek, amelyek szigorú elvárásokat közvetítettek a női testtel kapcsolatban. Régen a különbséget annak tudtam be, hogy Amerikában az átlagemberekre nagyobb hatása volt a feminizmusnak. De talán a magánszféra hiánya is belejátszik. Hiszen a saját szoba egy olyan tér, ahol elhatárolhatod magad a külvilág véleményétől. Aki nem lehet egyedül a szobájában vagy akár a fürdőszobában sem, egy pillanatra sem szabadul azoktól, akik - rossz esetben - mindent megtesznek, hogy lerombolják az önbecsülését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése