https://www.youtube.com/watch?v=3Pu-SPjtk68
Vicces volt azt látni, hogy a dal youtube-klipjén ki van pontozva a szavak fele, ugyanis ez a dal pont visszaköveteli a feketékre használt sértő szavakat, és gúnyt űz az afroamerikaiakkal kapcsolatos sztereotípiákból. És úgy, hogy ezt egy fekete énekes adja elő, ez nem sértő, hanem megerősítő, kábé mint Cyrano orrmonológja, csak emberi jogi keretben.
Nádasdy Ádámnak emléktáblát kívánt állítani a XIII. kerület, ám a tervezett szövegből az önkormányzat kihúzta azt a részt, ami a költő-nyelvésznek a meleg emberek helyzetéért végzett tevékenységét méltatja. Mindez gyakorlatilag egy meleg ember és rajta keresztül a melegek mint csoport láthatatlanná tétele, ami oly gyakran megesett a történelem során. Eredménye ugyanaz, mint a fóliatörvényé: az átlagpolgár nem lát melegeket, pontosabban az útjába kerülő melegeknek a melegségét nem látja, mert az tabu, nem beszélünk róla. És könnyen arra a következtetésre jutnak, hogy a melegek nem tettek hozzá semmit a társadalomhoz, hiszen mutassunk például egyetlen meleg költőt! Na ugye, hogy nem tudunk! Nádasdy? Ugyan már, miből gondoljuk, hogy meleg volt, még az emléktáblája se említi.
A témával kapcsolatos posztok alatt többen azt a véleményt fejtették ki, hogy de hát a melegség magánügy. Ahelyett, hogy belemennék a meleg felszabadító mozgalom alapüzenetére a coming out fontosságáról – ami remélhetőleg olvasóimnak mind a könyökén jön ki – , egy másik irányból közelíteném a történetet. Akarná-e Nádasdy, hogy ez az információ megjelenjék az emléktábláján? Nyilván őt magát nem kérdezhetjük már meg erről. Viszont az, ahogyan élete során több interjúban és szépirodalmi alkotásban beszélt a saját melegségéről, sőt szerepelt a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című filmben, nekem azt sugallja, hogy egyáltalán nem bánná. Nádasdy melegsége nem volt magánügy, mert ő maga tette közüggyé. Szerintem tartozunk azzal az emlékének, hogy nem tesszük láthatatlanná a láthatóságát.
(kép: Lira.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése