Ez jó volt, Aníbal!

 https://www.festivalperiplo.com/autor_a/anibal-bueno/

Ön országos hírű antropológus és fotós, aki számos utazást tett Afrikában, Ázsiában és Óceániában. Meghívást kap egy kisvárosi könyvfesztiválra, hogy beszéljen a munkásságáról. Mit tesz Ön?

a. Bonyolult szakszavakkal, komplikált körmondatokban elvont elméleteket ad elő, amelyeknek a közönség nagy része a felét sem érti, időnként bedobva egy-egy neves kolléga nevét.

b. Közérthetően, közvetlenül mesél az Ön által megismert kultúrákról, különlegességeiket kontextusba helyezve, hogy a közönség ne egzotikumnak kezelje őket, hanem a társadalmak sokféleségére adott példáknak.

Puerto de la Cruz éves könyvfesztiválján Aníbal Bueno (akinek az X-profilképét tettem be ide) természetesen a b. opciót választotta. A közönség reakcióiból lemérhettük, hogy sikerrel járt: még a minden előadáson ott levő kötözködő bácsi se talált az előadásában semmit, amibe beleköthetett volna.

A tudományt igenis elő lehet adni közérthetően: Aníbal Bueno mellett példa erre (más területről) Sir David Attenborough, Jane Goodall vagy éppen Stephen Hawking. És igen hasznos, ha egy tudományterületen vannak ilyen emberek, ugyanis a laikus közönségnek hasznára válhat, ha nyitottabbá válik más kultúrákra, megérti a környezetszennyezés káros hatásait, vagy épp a fizika működését. Hasonlóképpen nagy szükség lenne olyan tudósokra, akik közérthetően elmagyarázzák, hogy a szexuális irányultságra és a nemi identitásra (és persze sok minden másra) vonatkozó kategóriák az emberi gondolkodás termékei, és valójában ezek a dolgok éppolyan sokszínűek, mint az Aníbal Bueno által bemutatott kultúrák. Sajnos azonban a queerelméletre jellemző, hogy rendkívül bonyolultan fogalmaz, és véletlenül sem törekszik közérthetőségre. Nem tudom, ezt az okozza-e, hogy ezek a szerzők így próbálják saját tudományos értéküket bizonygatni, vagy hogy a szakterület úttörője, a zsenialitása ellenére olvashatatlan Judith Butler nyomdokaiba kívánnak lépni. Viszont ennek nemcsak az az eredménye, hogy még az LMBT+ közösségben is sokan nincsenek tisztában a queer szó jelentésével, hanem sokan még előítéleteket is táplálnak a queerelmélet művelőivel és ennek hatására magával a queerséggel kapcsolatban. Tagadhatatlan, hogy Butler és a többiek sokkal járultak hozzá a nemek és a szexualitás elméleti megértéséhez, de sajnos ahhoz is, hogy ezt a megközelítést a tudományos körökön kívül (is) sokan elutasítják.

A queerelméletnek is szüksége volna pár Aníbal Buenóra.

Halhatatlanok, avagy hogyan (nem) lesz fesztiválból forradalom

 

A film elején egy pillanatig azt hittem, tévedés történt, és a Fesztiválországot látom. Egy homokos folyóparton fiatalok sátoroznak, kézműveskednek, akrobaták és rapperek szórakoztatják őket, néhány nagyobb sátorban jogászok, diákszövetkezetek vagy éppen mozi van. Azonban ez nem a Sziget Fesztivál, hanem a bagdadi Tahrir Strand, ahonnét a 2019-es iraki forradalom elindult. A forradalmat persze hamar leverték, de amit látunk belőle, az tökre 56-os feeling, és a kezdőnapját egy feltételezett jövőbeni demokratikus Irakban valószínűleg nemzeti ünneppé teszik majd.

Tegnap, '56 évfordulóján Budapesten is hatalmas tömeg vonult fel a kormány ellen - ismét. Ám sem ez, sem korábban a pride vagy a hídfoglalások nem vezettek konkrét forradalomhoz. Kialakult az a mintázat, hogy az emberek összegyűlnek, FIDESZ-ellenes jelszavakat harsognak, majd mindenki szépen hazamegy. A tüntetések, akárcsak a fesztiválok (https://mmreflexiok.blogspot.com/2025/09/hogyan-lett-magyarorszag-fesztivalorszag.html), arra jók, hogy a résztvevők kieresszék a gőzt, és utána egy kicsit jobban viseljék a diktatúra mindennapjait, amelyeket csak túlélni próbálnak, nem megváltoztatni.

Persze '56 és az iraki forradalom is úgy kezdődött, hogy a hatalom a békés tüntetőkre lövetett. Orbánéknak eszük ágába sincs lövetni a tüntetőkre, hiszen az sértené az EU alapjogait, és nemzetközi botrányhoz vezetne. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy abban az országban, ahol az ellenzékiek körében totális pánikot keltett a pride-on bevetni tervezett arcfelismerő szoftver, a tüntetők olyan halálmegvető bátorsággal néznének szembe az erőszakkal, mint a film ikonikus jelenetében a golyózáporban vonuló szaxofonos (akinek a képét a film honlapjáról másoltam). Talán túl puha a diktatúra, talán túl kényelmes az EU-ban élni, de érzésem szerint Magyarországon nem lesz egyhamar valódi forradalom.

Nőkért podcast a feminista és az LMBTQ+ mozgalomról, avagy hol éltek ti tulajdonképpen?

 

https://www.youtube.com/watch?v=Vs07wEAuZJQ

A podcastban (amelynek a csoportképét a Nőkért Egyesület Facebook-oldaláról vettem) a résztvevők igen alaposan körüljárják az összes olyan témát, amelyek a feminista és az LMBTQ+ mozgalom között súrlódási pontok szoktak lenni - a nyugati országokban. Ezek egy része Magyarországon egyáltalán nem releváns, de szerencsére a vendégek erre rá is mutatnak, például hogy nehéz pinkwashingról beszélni egy olyan közegben, ahol egy meleg párt ábrázoló Coca-Cola reklámból országos botrány lesz (aki nem emlékezne rá, itt a sztori: https://mmreflexiok.blogspot.com/2019/08/nohate-kampany-coca-cola-tetovaltak-es.html). Viszont sem a műsorvezetők, se a vendégek nem tesznek utalást arra, hogy a politikai környezet Magyarországon hogyan korlátozza az LMBTQ+ embereket. Hella egy ponton megjegyzi, hogy az átlag transz embereknek nem az a legfőbb problémája, hogy lehetnek-e élsportolók, hanem hogy hogyan lesz munkahelyük és lakhatásuk; míg ezek valóban égető problémák, az általam ismert transzok attól is nagy mértékben szenvednek, hogy nincs lehetőségük a hivatalos nemük megváltoztatására. Hasonlóképpen nyugati klisék hangzanak el arról, hogy a más kultúrából származó gyerek örökbe fogadásakor mi az etikus eljárás (mellesleg összemosva a kultúrát és az etnikai/rasszbeli származást, és egy egységes roma kultúrát feltételezve), de az nem említődik meg, hogy jelen pillanatban mindez Magyarországon nem releváns, lévén LMBTQ+ embereknek esélye sincs örökbe fogadni.

Először abban a hitben voltam, hogy - hasonlóképp a "transzok a vécében/élsportban" témakörhöz - az lesz a stratégia, hogy a műsorvezetők hozzák a nemzetközi feminista mozgalomból származó kliséket, a vendégek meg majd jól visszahúzzák őket a földre. De annyira nem ez történt, hogy a cégek pride-okról való kivonulására is amerikai és nem magyar példákat hoztak. Mintha az egész beszélgetés nem is Magyarországon zajlott volna, vagy legalábbis nem a 2025-ös Magyarországon.

Több potenciális magyarázatot tudok elképzelni erre a jelenségre. A sajnos legvalószínűbb, hogy a műsorvezetők azért nem mertek politizálni, nehogy a program, vagy akár a programsorozat, a kormány célpontjává váljon. Ha így van, az elég komoly látlelet a diktatúráról, ugyanakkor kérdés, mennyire hatékony és/vagy ajánlatos ezt a stratégiát választani. Ugyanakkor őszintén szólva nem most látom először azt, hogy a Háttér mintha ignorálná a politikai környezetet. Pár éve (de már 2021 után) fordítottam nekik egy cégeknek szóló kézikönyvet arról, hogyan kell transzbarát munkahellyé válni, és ebben egy teljes fejezet foglalkozott a munkavállalók hivatalos nemváltásának kezeléséről - annak bármi említése nélkül, hogy jelenleg Magyarországon (sajnos) ezzel a problémával nem fognak szembesülni. A kormány nemrég belengette, hogy törvényileg fogja megakadályozni a civil szervezetek külföldről történő támogatását, ami gyakorlatilag az LMBTQ+ egyesületek munkájának ellehetetlenítéséhez vezetne - mindeközben a Háttér nemrég megnyitott közösségi tere után egy újabb, harmadik helyszín létrehozását tervezi. Nyilván nem azt mondom, hogy essenek pánikba és állítsanak le mindent, de amikor süllyed a hajó, az erőforrásokat inkább a felszínen maradásra kellene koncentrálni, mint új projektek indítására.

Teljesen érthető pszichológiai reakció, ha az ember megpróbálja kizárni az életéből a rosszat, akár úgy is, hogy nem vesz tudomást a közvetlen környezetében levő problémákról. Az aktivizmus részéről azonban szerintem ez az attitűd nem megfelelő. A politika mindenhol befolyásolja az LMBTQ+ emberek életét, egy olyan országban pedig különösen, ahol kifejezetten diszkriminatív törvények vonatkoznak rájuk. Ha ezt a projektjeinkből vagy akár egy ilyen beszélgetésből kihagyjuk, akkor kapunk egy általános, kontextus nélküli párbeszédet, ami elméleti szinten marha érdekes, de csak korlátozottan foglalkozik a magyarországi LMBTQ+ emberek valódi problémáival.

Kim Lane Scheppele: The Unconstitutional Constitution

Az amerikai alkotmányjogász meggyőzően és - ami jogásznál ritkaság - laikusok számára is teljesen érthetően vezette le, miért alkotmányellenes a jelenlegi magyar alaptörvény, mégpedig nemcsak a demokratikus alkotmányokra vonatkozó általános kritériumok, hanem a saját magában foglaltak miatt is. Egyetlen baj volt ezzel az előadással: hogy megint csak mi hallottuk, az a kevés privilegizált ember, aki bejutott, ha nem is az előadóterembe, de legalább az épületbe, hogy a lépcsőkorláton ülve a kivetitőn nézze. Ezeknek az érveknek a magyar parlamentben vagy az alkotmánybíróság előtt kellett volna elhangzania, még a múlt év folyamán. Persze tudjuk, miért nem történt ez meg. De tegnap ismét az volt az érzésem, hogy egy szigeten vagyok, ahol az alkotmányosság és a demokrácia még jelentenek valamit; majd utána kiléptem az épületből abba a tengerbe, ahol a magyar politika örvényei kavarognak.

Jane Goodall, az okos celeb

 

Még gyerekkoromban, a Majomtörténetek című könyvben olvastam egy angol lányról, aki elment Afrikába, a csimpánzok között élt, és rendkívül értékes megfigyelésekkel gazdagította az etológiát. Természetesen elbűvölt a történet, és amikor a 2000-es években jegyet váltottam a budapesti előadására, azt reméltem - valószínűleg sok más nézővel együtt - hogy a csimpánzokról és a velük átélt kalandjairól fog beszélni. Dame Jane azonban ezeket csak elég felületesen érintette; az előadás fő témája az volt, milyen módokon próbálja az emberekben és különösen a gyerekekben tudatosítani a környezetvédelem fontosságát. Én akkor hallottam először az általa létrehozott Rügyek és gyökerek hálózatról, amelynek Magyarországon is több intézménye van.

Az emberek különböző okokból válnak celebekké és gyakran nem is szándékosan; egészen biztos például, hogy (az akkor még nemesi rang nélküli) Jane nem azért találta ki a csimpánzos projektet, hogy követőket toborozzon az Instán, mert akkor az még nem is létezett. Az érdekesebb kérdés viszont, hogy ki mit kezd a celebségével. A magyar celebek jellemző válaszai a fényűző életmód, a botrányok, vagy az, hogy hirtelen mindentudónak kiáltják ki magukat, és véleményt mondanak a politikától kezdve a nők és férfiak szerepéig mindenféle olyasmiről, amiről semmit sem tudnak többet az átlagembernél, sőt jellemzően kevesebbet. A brit celebek ellenben arra használják hírnevüket, hogy jó ügyeket karoljanak fel. Sir Elton John például rengeteget adományozott AIDS-kutatásra, amiben persze nem szakértő, de a 80-as éveket átélt meleg férfiként tájékozottabb a témában, mint az átlag. Sir David Attenborough a könyvjein és a filmjein túl támogat számos környezetvédelmi erőfeszítést. Gerald Durrell állatkertje veszélyeztetett fajok megmentését tűzte ki célul. Dame Jane pedig a fiatal nemzedékbe próbálta belenevelni a környezettudatosságot szerte a világon. Celebsége révén nagyobb nyilvánosságot és több támogatót tudott szerezni ennek a projektnek, mint egy no-name környezetvédő, és pont ezért járta a világot - a halál is egy előadókörútján érte.

Nyugodjon békében, Dame Jane, és bátorsága, szerénysége és tudatossága inspiráljon még sok-sok nemzedéket!