2025. január 8., szerda

Fészkes felsőoktatás

 

Tegnap írtam Gerald Durrellről, de a mai poszt ismét az ő nevével indul; az ő Jersey-szigeti állatkertje ihlette ugyanis minden idők szerintem legzseniálisabb brit vígjátékát, a Fészkes fenevadakat. Az alkotók (akiket a képről mindenki felismer) szerettek volna egy olyan filmet készíteni, amely az állatkertek fontosságát és funkcióját mutatja be. A sztori lényege, hogy egy jól működő állatkertet új vezetői profitorientálttá próbálnak tenni, és ennek tragikus következményei lennének, ha a gondozók és talpraesett állataik nem vennék kezükbe, illetve mancsukba a dolgot. Bocsi, hogy ennyire röviden, de ezt a filmet vétek lenne szétspoilerezni.

A Fészkes fenevadakon fetrengve röhögünk, és újra és újra feltesszük magunknak a kérdést: honnan vesz valaki ekkora baromságot, hogy egy állatkertben kizárólag a megfelelő profitot termelő állatokat tartsuk? Ám sajnos akárhonnan is vette az illető, a Károli Gáspár Egyetem vezetése is járt arra, ugyanis bejelentették: megszüntetik azokat az egyetemi szakokat, amelyekre nincs elegendő kereslet, vagyis nem hoznak elegendő profitot, és más egyetemek is terveznek hasonló lépéseket. Márpedig a profitorientált egyetem egy csomó olyan problémát okozhat, amelyeket a film is taglal, valamint az alábbi cikk is: https://qubit.hu/2025/01/08/sorban-tunnek-el-a-human-szakok-a-felsooktatasbol-es-ez-nemcsak-az-egyetem-eszmejenek-okoz-kart-hanem-a-demokracianak-is. 

Persze egy csomó egyéb probléma is van a Károli döntésével: például egy olyan országban, ahol orrba-szájba nyomják a nemzettudatot, pont a magyar nyelv és irodalom szakot akarják megszüntetni? És ahhoz képest, hogy célként tűzik ki a kivándorlás csökkentését, ha egy adott szakot minden magyar egyetemen megszüntetnek, azzal nem pont ők kergetnek külföldre tehetséges fiatalokat? Igényeket emlegetnek, de az, hogy melyik szakra van igény és melyikre nincs, változhat az idők során. Amikor kitört Ukrajnában a háború, hirtelen égen-földön keresték az ukrán tolmácsokat, akikből persze alig volt, mert korábban "nincs erre igény" felkiáltással csak keveseket vettek fel erre a szakra. Pedig egy bizonyos határon belül a profnak tökmindegy, hogy három embernek tart órát vagy tizennyolcnak (én amúgy preferálom a tizennyolcat, sokkal jobb vitákat lehet folytatni), az meg, hogy a megszerzett diplomával esetleg nehezebb lesz elhelyezkednie, legyen a diák problémája. 

Egyszóval a kapitalizmust ésszel kellene csinálni. Vannak olyan dolgok - például a tudomány vagy a környezetvédelem - amelyeket nem szabad a megtermelt profit alapján mérni, mert ha ezek a dolgok elértéktelenednek, az hosszú távon az emberiség és a bolygó egyéb élőlényeinek pusztulásához vezet.

2025. január 7., kedd

Tinerfeñók és egyéb állatfajták

 Amikor egy gyereknek egy adott könyvet a kezébe adunk, nem tudhatjuk, milyen mértékben fogja az befolyásolni a sorsát. Mivel már gyerekként is imádtam az állatokat és a humoros könyveket, anyukám javasolta nekem a Családom és egyéb állatfajtákat, azzal a jótanáccsal, hogy tömegközlekedésen ne olvassam, mert ott hülyének szokták nézni az embert, ha minden előzmény nélkül röhögőgörcsben tör ki. 

Én pedig elolvastam - aztán Gerald Durrell Korfu-sorozatának többi darabját is, plusz néhány másikat tőle, meg egy idő után Lawrence Durrell könyveit is, mikor megtudtam, hogy ő azonos a korfui történetek Larryjével. És sok mindent megtanultam Gerald Durrelltől. Azt, hogy a természet nemcsak kutyákból és cicákból áll, és a többi állat és növény ugyanannyira izgalmas. Azt, hogy az állatok szeretete híd lehet más emberekhez akkor is, ha életkori és/vagy nyelvi korlátok vannak köztetek. És azt, hogy igenis lehetséges elköltözni a nagyvárosból egy szigetre, ahol közel van a természet és a tenger, nyugodt az élet, és a hozzánk érkező látogatók és a nyitott, vidám helybéliek és szórakoztató emigránsok gondoskodnak róla, hogy sose érezzük egyedül magunkat. És ez a tudás talán hozzájárult ahhoz, hogy életem egy későbbi szakaszában én magam is elköltöztem egy némileg hasonló szigetre. Persze itt más az éghajlat és a növényzet, kicsit többet kell utazni, amíg a háborítatlan természetbe ér az ember, és Spiró és Theodore helyett Delia és Phil gondoskodik a vidámságról az életemben. Mégis, ahogy ma egy tenger fölötti kilátópontról lenéztem a hegyoldalt borító cardónokra (a Kanári-szigeteken őshonos, kaktuszhoz hasonló, de azzal nem rokon pozsgás növény, ld. a képen), elgondolkoztam: vajon itt lennék-e, ha gyerekként nem varázsolnak el Gerald Durrell könyvei? És ilyen ember lennék, amilyen most vagyok? Mert meggyőződésem, hogy rajtam kívül gyerekek ezrei tanulták meg Gerald Durrelltől, hogyan kell nyitottan hozzáállni a természethez és humorral az emberekhez.

Szeretném ezt megköszönni Gerald Durrellnek, aki ma lenne száz éves.