Nincs más föld - de van más perspektíva

 

A Nincs más föld című film azt dokumentálja, ahogy Ciszjordániában Izrael sorra rombolja le a falvakat, hogy lakóikat távozásra bírja, az évszázadok óta ott élő palesztinok viszont ellenállnak. Noha mélységes tiszteletet éreztem a filmbeli palesztin aktivisták iránt, akik inkább barlangokba költöznek, de nem hagyják el a földjüket, és - afféle fordított Kőműves Kelemenként - éjszaka titokban felépítik, amit nappal a hadsereg lerombolt, számomra a filmben a legérdekesebb figura Yuval, az izraeli újságíró, aki a palesztinok mellé áll. Pedig ezzel maga is kockázatot vállal - noha nyilván kisebbet, mint palesztin barátai, és ezzel mindannyian tisztában vannak. Amikor nyilvánosan felszólal a hadsereg kegyetlenkedései ellen, élő adásban hazaárulónak bélyegzik, és van, aki kiteszi a képét a közösségi médiára abban a reményben, hogy "majd kap néhány látogatást" (nem tudjuk meg, hogy történt-e ilyen).

Nemrég már írtam arról (itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2024/04/susan-sontag-regarding-pain-of-others.html), hogy az izraeli-palesztin konfliktust hajlamosak fekete-fehéren látni az emberek, és a nézőpontjuk nagyon függ attól, hol laknak és milyen diskurzusokat hallanak. Van például egy eredetileg pesti ismerősöm (nevezzük B-nek), aki valamikor a 2000-es évek elején alijázott, előtte és azóta is hevesen kiállt a FIDESZ politikája ellen és az emberi jogok mellett. Épp ezért eléggé megdöbbentem, amikor a háború kezdetekor véresszájú palesztinellenes szövegeket kezdett posztolni, gyakorlatilag szinonimaként használva a "palesztin" és a "terrorista" szavakat, és ha valaki csak célzást tesz arra, hogy a palesztin áldozatokért is kár, azt azonnal törli az ismerősei közül (ahogy vélhetően engem is fog, ha elolvassa ezt az írást és magára ismer). Persze tudom, mindkét oldalról működik a propagandagépezet és innen távolról nem feltétlenül látunk tisztán, de vannak dolgok, amelyeket Izrael sem tagad (például hogy a palesztinoknak más színű igazolványuk van és ezzel csak korlátozottan mozoghatnak az országon belül), amin azért egy emberi jogi aktivistának legalább egy kicsit ki kellene akadnia. B reakcióját én annak tudtam be (mint a fent linkelt bejegyzésben is céloztam rá), hogy Izraelben olyan mértékű a propaganda, hogy még egy amúgy művelt, intelligens és ellenzéki hátterű ember sem vonhatja ki magát alóla. De akkor mi van Yuvallal?

Egyrészt a választott hazájával mindenki megengedőbb, hiszen különben kognitív disszonancia lépne fel nála ("hát hülye vagyok én, hogy ilyen országba költöztem?") A máshonnan érkező nagyon igyekszik, hogy befogadják, és ennek érdekében olykor pápább lesz a pápánál, míg aki eleve Izraelben született, az könnyebben lehet kritikus anélkül, hogy megkapná a "menj vissza, ahonnan jöttél" beszólást. Ezek persze csak találgatások B esetében, Yuval viszont el is mondja az ő verzióját: középiskola után elkezdett arabul tanulni, és ez egy teljesen új perspektívát nyitott a számára. Egyrészt nyilván megismerte az arab kultúra értékeit, másrészt nyelvtudása által kapcsolatba tudott kerülni a ciszjordániai palesztinokkal, megismerte az ő élethelyzetüket, és összebarátkozott velük. 

Visszatértünk tehát Allport sokszor emlegetett és olykor félreértelmezett kontaktuselméletéhez, egy kis csavarral. Különböző kulturális és nyelvi közösségekből származó emberek esetében az érdemi kontaktus elengedhetetlen feltétele a nyelvtudás. Ennek hiányában gyökeret verhetnek a sztereotípiák: B gyakorlatilag úgy beszél a palesztinokról, mintha a nép minden egyes tagja az Iszlám Állam terroristája lenne (nem, nem azok), de akár a Tenerifén élő, de a helybéliekkel személyes kapcsolatot nem ápoló magyarok is sorra posztolják a közösségi médiában azokat a hülyeségeket, amelyeket populista híroldalakon láttak, és amelyek köszönő viszonyban sincsenek a canariók valódi gondolkodásával. A nyelvtudásra tehát nemcsak azért van szükség, hogy a külföldi hírek segítségével kevésbé vezessen minket félre a saját kormányunk propagandája (erről itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/11/hanna-arendt-origins-of-totalitarianism.html). Aki nyelvet tanul, észrevétlenül kultúrát is tanul, fejlődik benne a nyitottság és az empátia. Ha nem is vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, az összes háború megszüntethető lenne ennek segítségével, talán többen lennének olyanok, mint Yuval, akik felismerik, ha saját kormányuk igazságtalanul cselekszik.