https://www.youtube.com/watch?v=ajX6NaVks3w&ab_channel=BBCNewsAfrica
A BBC ingyen elérhető dokumentumfilmje (ld. a linken) arról a jelenségről szól, amit sajnos rendszeresen tapasztalunk itt a szigeteken: törékeny hajókon összezsúfolódott afrikai menekültek érkeznek olyan leromlott állapotban, hogy gyakran kórházi kezelést igényelnek vagy akár pár napon belül meghalnak. Vannak olyanok is, akik már az utat sem élik túl, sőt a filmben szó esik egy csapat tizenéves lányról, akik még magát a hajót sem érték el, mert kis csónakjuk odaútban felfordult. A film riportere, a hihetetlenül szimpatikus Mame Cheikh Mbaye - aki nemcsak több nyelven folyékonyan beszél, de igyekszik kapcsolódni a saját és beszélgetőtársai érzelmeihez - azt próbálja kideríteni, miért vállalkoznak mégis sokan erre az útra. Egy percig sem titkolja, hogy a hozzáállása nem semleges: miután évekig segített menekülteket a Kanári-szigeteken (amiről szintén megnéznék egy dokut, kedves BBC, csak szólok), visszaköltözött Szenegálba, és szakképző kurzusokat szervez ottani fiataloknak, hogy azok könnyebben találjanak munkát és ne kelljen a több mint ezer kilométeres veszélyes útra vállalkozniuk. Mégis vannak, akik hajthatatlannak tűnnek, hiába van végzettségük vagy, mint a főszereplő Mouhamednek, szépen gondozott kertjük és családjuk valahol vidéken. Ezek az emberek nem feltétlenül az éhezés vagy polgárháború elől menekülnek, egyszerűen meg vannak győződve róla, hogy Európában jobb életük lenne.
Persze a szomszéd fűje/nője mindig zöldebb, és ha valaki csak a turistabrosúrákból vagy az Instagramról tájékozódik egy adott helyet - jelesül esetünkben a Kanári-szigeteket - illetően, azt érhetik csúnya meglepetések. Cheikh a Kanári-szigeteken is beszélget menekült ismerősökkel, akik némileg csalódottan vették tudomásul, hogy egyáltalán nem könnyű munkát találniuk, ráadásul a rasszizmus is felkészületlenül éri őket, ilyesmit Szenegálban vagy Gambiában nem igazán tapasztaltak, hiszen ott alig élnek fehérek. Nem tudtam nem látni a párhuzamot a Tenerifére (vagy máshova külföldre) költöző magyarokkal. Amellett, hogy gyakran irreális elképzeléseik vannak az itteni munkalehetőségekről és arról, hogy a helyi magyar közösség mennyire tud ezekben segíteni (erről itt írtam: https://mmreflexiok.blogspot.com/2024/05/a-zurichifloridaitenerifei-expressz.html), sokan arra sincsenek felkészülve, milyen egy idegen országban élni. A bevándorló még a legnyitottabb társadalomban is hátrányban van a helyiekhez képest - főleg akkor, ha más az anyanyelve és/vagy nincs megfelelő kapcsolati hálója - és bár a magyarok bőrszínre nem különböznek, egy nyugat-európai országban "csóró keletieknek" számítanak. Azok a magyarok, akik szokásaikban nem igazán alkalmazkodnak az új környezethez (erről írtam pl. itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2024/06/a-turista-esete-tul-rancos-krumplival.html, de gondolhatunk a törvényi kiskapukat kereső magyarokra, vagy azokra, akik éttermekből fizetés nélkül távoznak és ezzel még dicsekednek is az interneten) hozzájárulnak a magyarellenes előítéletek kialakulásához, ami tovább nehezíti többi honfitársuk helyzetét, legyenek az utóbbiak bármilyen becsületesek. Ha valaki Magyarországon a többséghez tartozott (tehát nem roma, LMBTQ+ ember, testi fogyatékossággal élő stb.), annak nemcsak az új környezethez, szokásokhoz, éghajlathoz, emberekhez stb. kell alkalmazkodnia, hanem azt is fel kell dolgoznia, hogy hirtelen kisebbségbe került. (A fogyatékosságnál azért hangsúlyoztam, hogy testi, mert pl. egy autistának más okokból lehet gondja az új helyzetekhez való alkalmazkodással.) Ezzel szemben a külföldre kivándorolt magyarországi roma, LMBTQ+, testi fogyatékossággal élő vagy fogyatékos gyereket nevelő ismerőseim jellemzően gyorsan beilleszkednek és jól érzik magukat - ők már hozzászoktak a kisebbségi léthez, és még az esetleges magyarellenes előítéletek mellett is sokkal könnyebb magyarnak lenni Ausztriában vagy Tenerifén, mint melegnek vagy romának Magyarországon.
Egy magyarnak Tenerifére kiköltözni nem jár olyan életveszéllyel, mint a filmbéli afrikaiaknak. Ugyanakkor, mivel EU-s polgárként nem kaphat menekültstátuszt, az a fajta segítség sem áll rendelkezésére, amelyet a menekültek kapnak, hogy új életet kezdhessenek. Szerencsés esetben vannak már itt ismerősei, akik előkészíthetik neki a terepet, de itt élő vadidegen magyarokra támaszkodni mindkét félnek kockázatos (ld. a zürichi expresszes blogbejegyzést). Aki idejön, annak egy ismeretlen közegben kell gyakran a nulláról újjáépíteni az életét, csak magára hagyatkozva. Erre nem mindenki képes, még akkor se, ha azt hiszi magáról. Nyilván önismeret kell ennek belátásához, és azt nem adhatok senkinek; a legtöbb, amit tehetek, hogy ilyen bejegyzésekkel próbálok valamennyire reális képet adni nekik arról, mire számíthatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése