Zac Brown Band: Knee Deep

 https://www.youtube.com/watch?v=9n5G0qFBsHM&ab_channel=ZacBrownBand

***SPOILER***

A dal főszereplője folyton egy olyan életről álmodozik, ahol térdig vízben ülhet a tengerparton, nézheti a napfelkeltét, és csak azon kell aggódnia, hogy a dagály el ne sodorja a székét. Aztán egy ponton rájön, hogy tulajdonképpen ezt akár meg is valósíthatja, és a dal végén már nem álomként, hanem a mindennapjai leírásaként jelenik meg ez a kép.

Mondjuk annyiban különbözöm Zac Browntól, hogy nekem kell egy kicsit utaznom a tengeri napkelte-nézéshez (egy ilyenen készült a kép, bár nem térdig vízben), és ahhoz, hogy ilyen helyen éljek, kicsit több kellett, mint egyszerűen elhatározni és jönni. Azzal is tisztában vagyok, hogy a "bármit lehet, csak akarni kell"-mentalitás nem vesz tudomást a rendszerszintű hátrányokról, és hogy több szempontból privilegizált helyzetemnek köszönhetően kevesebb nehézségbe ütköztem, mintha mondjuk putriban születtem volna (bár ismerek olyat, aki ott született, és szintén sikerült álmai országába költöznie). Ahhoz, hogy itt vállalkozást tudjak indítani és be tudjak illeszkedni, kellett egy megfelelő mentalitás (ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2024/06/a-turista-esete-tul-rancos-krumplival.html) és megfelelő mennyiségű kutatómunka az ideköltözés előtt. És persze nem töltök teljes napokat "térdig vízben", és előfordul, hogy a munka miatt le kell mondanom a strandolásról vagy egy karneváli eseményről - de ez számomra magától értetődik, soha nem is számítottam arra, hogy idilli semmittevésből fogok itt megélni. Mindezzel együtt ugyanúgy megvalósult álomnak élem meg ezt a már több mint két éve tartó állapotot, mint a dal főszereplője. A sokkal demokratikusabb, el- és befogadóbb társadalom mellett (amiről már több bejegyzésben írtam, pl. itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2023/02/a-karneval-senior-kiralynoje.html) a természetközeliség is nagyban hozzájárul ehhez az érzéshez. Márpedig szép tájak mindenhol vannak, és simán lehet, hogy valakinek nem a tengerparti napkelte, hanem valamely más természeti hely hozza el ugyanezt a harmóniát. Szóval az új évre kívánom mindenkinek, hogy találja meg "a saját Paradicsomát", ahogy a dal fogalmaz, és szánjon időt arra, hogy ott lehessen.

Hallatlan - Dylan, a divatdiktátor

 

***SPOILER***

Annak is van előnye, ha az ember apukája a reptéri csomagkiadásnál dolgozik: azokat a csomagokat, amelyekért nem jelentkezik senki, hazaviheti (legalábbis ezen sorozat szerint), a bennük levő ruhákkal pedig azt csinál, amit akar. Bár ezeknek egy része elég bizarr, Dylan felveszi őket az iskolába - és hamarosan azzal szembesül, hogy minden diák, sőt néhány tanár, az ő stílusát kezdi utánozni. Ez eléggé irritálja, így egyik nap ebédnél hosszas beszédet intéz a többiekhez arról, hogy nem kell másokat követni, mindenki lehet önmaga, és viselheti azt, ami neki tetszik. Meg is kérdez pár diákot, ők mit viselnének legszívesebben, ám nem olyan válaszokat kap, amire számított: van, aki zoknival hordana szandált, más színes cowboykalapban járna. Néhány ilyen válasz után Dylan elszörnyed és rögtön visszakozik korábbi álláspontjától, bejelentve: "Holnap mindenki jöjjön kékben!"

A Partizán című műsor transzfóbiája most már olyan méreteket öltött, hogy még a Háttér Társaság is kritikát fogalmazott meg vele szemben (némi fáziskéséssel, hiszen évek óta jelennek meg transzfób tartalmak a csatornán). A legnagyobb gáz az, hogy a Partizán feministának mondja magát, látszólag szívén viseli a kisebbségek érdekeit - de csak azokét, amelyek nekik szimpatikusak. Ahogyan Dylan szerint mindenki viselhet, amit akar, amíg nem szandált akar zoknival, úgy Gulyás Marciék szerint is fontos az emberek önrendelkezése, de csak amíg azonosulnak a születéskor kijelölt nemükkel. Ami azért különösen nagy probléma, mert sok ellenzéki érzelmű magyarnak a Partizán az első számú információs csatornája, amelynek lelkesen hirdetett ellenzékisége mögött nem veszik észre a kormány transzfób irányvonalát megtámogató üzeneteket. Pedig akár azért tagadja valaki a nemi identitáshoz való jogot, mert esszencialista módon értelmezi a férfi és női szerepeket, akár azért, mert a nőket véli védeni a maguknak női identitást hazudó férfiaktól, az eredmény ugyanaz. (A maguknak női identitást hazudó férfiakat illetően csak annyit, hogy nyilván minden szabályozással vissza lehet élni; biztos vannak nők, akik hamisan vádolnak meg férfiakat bántalmazással vagy szexuális erőszakkal, mégse mondja egyetlen feminista se azt, hogy emiatt a törpe kisebbség miatt el kell törölni a bántalmazással vagy a szexuális erőszakkal kapcsolatos jogszabályokat.)

Csakhogy, kedves Partizán, az emberi jogok nem így működnek. Nemcsak addig kell engedni, hogy mindenki azt viseljen, amit akar/annak azonosítsa magát, aminek akarja, amíg ez megfelel a mi ízlésünknek. Nem mazsolázgathatunk a csoportok között, hogy melyiknek adjuk meg az önrendelkezés jogát és melyiknek nem. Azzal a retorikával, hogy a transz nők "női ruhás férfiak", a kormány irányvonalát erősítitek - hogy szándékosan-e, azt nem tudom (nem tartom kizártnak), de ellenzéki műsortól semmiképpen sem elfogadható módon.

The Forgotten Pacific - Tuvalu, a digitális ország

 

Óceánia országai a saját bőrükön érzik a klímaváltozást, így érthető, hogy a környezetvédelmi aktivizmusban is élen járnak. Ez a doku (ami amúgy ingyen megnézhető a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=cvCMGuIy79A&ab_channel=TheCoconetTV) áttekinti a különböző környezetvédelmi kezdeményezéseket az egyes csendes-óceáni szigetcsoportokon. Ezek között vannak különböző védőintézkedések, mint a nemzetközi lobbizás, környezettudatosító kurzusok diákoknak, mangroveerdők ültetése az erózió megelőzésére vagy éppen a kifehéredett korallok újbóli életre keltése és melegebb vízhez való hozzászoktatása, hogy életben maradjanak az óceán felmelegedése esetén is (ez utóbbi számomra különösen érdekes, mert azt a fajta megőrző helyett reziliencianövelő attitűdöt tükrözi, amiről itt írtam: https://mmreflexiok.blogspot.com/2018/06/attenborough-barkaja-avagy-idomitsunk-e.html). Ugyanakkor vannak, akik tudatosan készülnek a worst case scenarióra - és nem lehet hibáztatni őket, hiszen a párizsi egyezményben meghatározott másfél fokos hőmérséklet-növekedés betartására akkor se lett volna túl sok esély, ha nem Trump nyeri az amerikai választásokat. Tuvalu szigete megállapodást kötött Ausztráliával, amelynek keretében a tuvaluiak apránként átköltözhetnek a szigetkontinensre és ott megélhetést biztosítanak nekik. Tuvalu azonban mást is csinált: digitálisan feltérképezte teljes területét, és erről létrehozta az ország digitális változatát (erről bővebben lehet olvasni ebben a BBC-cikkben, amelyben link formájában illusztrációt is kapunk: https://www.bbc.com/future/article/20241121-tuvalu-the-pacific-islands-creating-a-digital-nation-in-the-metaverse-due-to-climate-change). Ezzel nemcsak azt szeretnék elérni, hogy a tuvalui kultúra elemei megmaradjanak, hanem szeretnék, hogy a digitális rekreációt önálló országként ismerjék el. Egyelőre ezt csak pár állam tette meg (többségük szintén óceáni szigetország, vagyis a személyes érintettség is közrejátszott náluk), és a nemzetközi jog pillanatnyilag nem ad rá lehetőséget, hogy egy földrajzi területtel és állandó lakossággal nem rendelkező hely önálló állam lehessen.

Természetesen nagyon drukkolok, hogy Tuvalu fizikai valójában is megmaradjon, de érdekes lehet belegondolni, mivel járna, ha tényleg eltűnne az óceánban és csak digitális replikája formájában maradna önálló állam. Mit jelentene mindez arra nézve, hogyan gondolkodunk a nemzeti szuverenitásról? Elképzelhető lenne-e például, hogy a példán felbuzdulva a romák is létrehozhatnák saját digitális országukat, amely esetleg hatékonyabban tudná védeni a roma embereket a diszkriminációval és előítéletekkel szemben, vagy ez csak olyan országoknak lenne megengedett, amelyek valaha a fizikai térben is léteztek? Vagy létrejöhetne-e például egy digitális Jugoszlávia, amelyben állampolgárságot kérhetne bárki, aki a szövetség egyetlen utódállamával sem tud azonosulni? Ha lenne egy ilyen kezdeményezés, azt megvétózhatná-e (és megvétózná-e) mondjuk Szerbia vagy Szlovénia? És mi lenne, ha országot hoznának létre olyan közösségek is, amelyek nem a hagyományos értelemben vett nemzetek? A Queer Nation fogalma ugyan az 1980-as évekhez köthető, de azért napjainkban is bőven vannak LMBT+ emberek, akik sokkal erősebben azonosulnak saját közösségükkel, mint azokkal a fizikai országokkal, ahol diszkrimináció vagy akár üldöztetés éri őket. A digitális térben létrehozhatnánk vajon Queerországot? És a mostani homofób országok vajon tiltakoznának az elfogadása ellen, vagy pont örülnének, hogy megszabadulnak LMBT+ állampolgáraiktól? Már ha megszabadulnának, hiszen ahogy Tuvalun is laknak olyanok, akik még katasztrófa esetén se lennének hajlandóak elköltözni, úgy nyilván maradnának bőven LMBT+ emberek, akik a saját országuk állampolgárai akarnak majd maradni akkor is, ha szabadon csatlakozhatnának a Queer Nemzethez, vagy esetleg kettős állampolgárságot szeretnének.

Filozófiai értelemben további kérdés, hogy jó lenne-e, ha lehetőség lenne digitális nemzetek létrehozására? Nem erősítené-e ez fel az emberiség megosztottságát és azt a fajta mi/ők gondolkodást, ami falakat emel az emberek közé és akadályokat gördít a közös cselekvés, köztük pont a klímaaktivizmus útjába? Vagy pont azzal, hogy eltér a hagyományos nemzetkonstrukciótól, felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzetek képzelt közösségek, és potenciálisan lehetővé tenné az olyan közösségek politikai tényezőként való elfogadását is, amelyek nem a megszokott nemzetfogalomban gyökereznek? A közösséghez tartozás alapvető emberi igény, és a már emigrált tuvaluiak valószínűleg örülnek, hogy ha nem is fizikai valójában, de bármikor láthatják szülőföldjüket 5000 km-es repülőút nélkül is. Mint már említettem, megbélyegzett, diszkriminált csoportoknak jelentős támogatást adhat, és nemcsak erkölcsi értelemben, ha van valahol egy ország, amelyet magukénak mondhatnak - bármit gondolunk is Izraelről, az antiszemitizmus elleni harcban betöltött szerepe tagadhatatlan. Ha egy nemzet meglétét nem kötnénk feltétlenül egy földrajzi helyhez, egy csomó háború is elkerülhető volna, amelyeket az ország egykori területeinek visszaszerzésére indítottak - kérdés persze, Ukrajna mit szólna egy olyan digitális Oroszországhoz, amelynek az ő területük is része, és mit szólna egy ilyen konstrukcióhoz mondjuk a nemzetközi jog. Ha a digitális Tuvalut teljes értékű nemzetnek fogadnák el, talán máshogy kezdenénk a nemzetekről gondolkodni, és ez hosszú távon előnyös is lehet.

(Ideteszek még egy képet Tuvaluról egy másik BBC-cikkből, hogy ha netán mégse jönne össze a digitális projekt és elsüllyedne a szigetcsoport, itt meglegyen.)

Sheldon és Amy "A farm, ahol élünk"-vacsorája, avagy a "hagyományos ízekről"

 

***SPOILER***

Az Agymenőknek ebben az epizódjában Sheldon  meglepetést szerez Amynek: rekonstruál egy olyan vacsorát, amilyet a lány kedvenc sorozatában, A farm, ahol élünkben fogyaszthattak. Még a vajat is maga köpüli hozzá (valószínűleg nem a képen látható vajköpülővel, mert az a kárpátalja.ma oldalról származik, de ugyanígy néz ki). Itt jön a spoiler: mindketten betegek lesznek tőle.

Karácsony környékén megvan a hagyománya, miket szokás enni, és ennek kapcsán a közösségi média tele van hőbörgéssel azzal kapcsolatban, hogy "elrontják" a klasszikus ételeket. Micsoda agyament ötlet már a gesztenyés szaloncukor, a rántott töltött káposzta, a marcipános beigli vagy angoloknál a gluténmentes vegán karácsonyi puding? Van, aki azt mondja, oké, legyen ilyen is, de ne nevezzék hagyományosnak, mert a hagyományos az a zselés/rántatlan/mákos/gluténos-vajas.

Korábban már írtam arról, hogy a "hagyományos" "nemzeti" ételek gyakran nem olyan hagyományosak és/vagy nem olyan nemzetiek, mint gondolnánk (https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/01/buso-kapitoliumban-avagy-ne-higgyuk-mar.html) Ezeknek az ételeknek azonban az összetevői is változtak. A szaloncukor például eredetileg fondantból készült, és amikor bejött a zselés változat, valószínűleg ugyanakkora felháborodást váltott ki egyesekben, mint napjainkban a gesztenyés, rumosmeggyes és hasonló ízesítések. Még a hagyományos módon készült ételeknek is más az íze, mint régen, mert maguk az alapanyagok változtak. A nagyüzemi állattartásból származó tejtermékek akkor is tartalmaznak adalékanyagokat, ha nem tartósítószerrel kezelt változatot veszünk. A lovagi éttermekben feltálalt "középkori" marha- és sertéssülteket egészen más marha- és disznófajtákból készítik, mint amelyek húsát a középkori lovagok ették. Míg hagyományosan az édességeket Közép-Európában répacukorral vagy mézzel készítették, manapság majdnem mindenki nádcukrot használ, és sokkal többet, mint régen, amikor ez még luxus volt. Egy ismerősömnek mesélte cukrász haverja, hogy a paleo süteményeket (amelyek ugye nem tartalmaznak hozzáadott cukrot) tele kell nyomni ízfokozókkal, mert a vendégek ízetlennek találják, ha pusztán a gyümölcs eredeti cukortartalma ízesíti - pedig ugye a mai nemesített gyümölcsök sokkal édesebbek, mint eredeti változataik, ezt bárki igazolhatja, aki kóstolt már vadalmát.

A hagyomány egy társadalmi konstrukció, ami arra szolgál, hogy az emberek kapcsolatban érezzék magukat a régebbi korok kultúrájával. Azonban a hagyományok is változnak, adaptálódnak ahhoz a kultúrához, amely körülveszi őket. Másik blogomon már poénkodtam azon, hogy a tenerifei betlehemi jelenetek a tenerifei parasztok, nem pedig az ókori Izrael hétköznapjait veszik alapul (https://macskamedve.blogspot.com/2024/01/anakronisztikus-betlehemek.html), de igazság szerint a katolikus vallás pont azért tudott megmaradni olyan sok helyen, mert adaptálódott a körülötte levő kultúrához. (Az más kérdés, hogy mostanában mintha elfelejtene adaptálódni a változásokhoz, és ennek meg is van az eredménye: https://mmreflexiok.blogspot.com/2024/09/anti-doncamillok-az-egyhazban.html). Természetes, hogy az emberek módosítani kezdenek a hagyományos ételeken is, ha az elérhető alapanyagok vagy az igények változnak. Vannak persze olyan újítások, amelyek más szempontból is elvetik a sulykot (szerintem a rántott töltött káposzta elfogyasztása után Sheldon és Amy visszasírná a hagyományos farmvacsorát), de az, hogy valami "nem elég hagyományos", egész egyszerűen nem valid érv, hiszen a hagyománynak kulcsfontosságú eleme a változás képessége.