2023. április 8., szombat

Nürnberg

 

A film emlékezetes mellékszereplője a pszichológus, aki hosszasan beszélget a rabokkal, mert meg akarja érteni, hogyan történhettek meg mindazok a kegyetlenségek, amelyek miatt azok most bíróság előtt állnak. A per vége felé beszámol Jackson főügyésznek, melyek azok a kulcstényezők, amelyek szerinte lehetővé tették a német háborús bűnöket, a holokausztot is beleértve. Az egyik a feltétel nélküli engedelmesség; a porosz nevelési módszernél a gyerek mind otthon, mind az iskolában köteles mindenben engedelmeskedni, önálló véleménye és döntése nem lehet. A másik pedig a propaganda, amely elárasztotta az országot, és amely miatt németek milliói teljesen elhitték, hogy a zsidók népük ellenségei és a túlélés egyetlen záloga, ha megszabadulnak tőlük.

Közhely, hogy Magyarországon is mindent behálóz az állami propaganda; akik nem tudnak vagy akarnak az internetről tájékozódni, csak azt kapják orrba-szájba, de a számítógéppel jól bánó embereknek is alapos kutatómunkára és/vagy magas szintű nyelvtudásra van szükségük, hogy más szempontokkal találkozzanak. A most benyújtott státusztörvény-javaslat pedig gondoskodna róla, hogy az iskolában se hallhassanak mást a gyerekek, hiszen a tanároknak megtiltják az önálló véleménynyilvánítást - és feltehetően ez elsősorban nem azokra az esetekre vonatkozik, amikor a tanár 100%-ban egyetért Orbán Viktorral. Ráadásul a tanárok magánemberként sem nyilváníthatnak véleményt, amivel egyrészt egy csomó gondolkodó, tájékozott, összefüggéseket átlátó embernek befogják a száját, másrészt a fiatalok még nehezebben szakadhatnak el a kormánypropagandától, hiszen egy átlag tizenévesnek a családtagjain kívül maximum a tanárai az egyedüli személyes felnőtt ismerősei a közösségi oldalakon. Vagyis a státusztörvény eléri, hogy a gyerekek egy átlagos tanítási nap 8 órájában, plusz utána a közösségi oldalakon is, kizárólag a kormány szempontjaival találkozzanak.

A státusztörvény kapcsán a legtöbb komment azon kesereg, hogy jaj, a tanároknak most már egy szivárványzászlós fotót se lesz szabad feltölteniük az Instára. Persze ez is gáz, de sokkal veszélyesebbnek találom, hogy a jövő nemzedékei ilyen közegben fognak felnőni. Ez pedig nemcsak a diktatúra bebetonozódását teszi lehetővé, hanem akár olyan szörnyűségeket is, mint amelyek a náci Németországban történtek. Ne feledjük: Orbán már most annyi ideje van hatalmon, mint ameddig Hitler uralma összesen tartott. Tény, hogy a különböző védő tényezők (például az EU) miatt csak lassabban tud haladni, de ha elég időt kap, még messzire eljuthat. A mentalitásbeli feltételeket mindenesetre egyre inkább megteremti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése