Kolodko Mihály szobrai rendkívül népszerűek, vannak ismerőseim, akik sportot csinálnak abból, hogy körbejárják a várost és fotózzák őket. A magyar kultúrsznobok számára viszont minden gyanús, amit az átlagember is ért és szeret, ezért borítékolható volt, hogy megjelenik majd egy kritikus cikk a témában. Meg is jelent.
https://amu.hvg.hu/2022/11/30/a-kozteri-giccs-otven-arnyalata-kolodko-mihaly-szobrairol/?fbclid=IwAR1GejCM1vmhz0GLX3UWq7rqNPvCSxvqgqFWQY9EtGkCzjNe2d_uEs6j3do
A cikk jónéhány megállapításával van problémám, itt most csak egy messze nem teljes válogatást adok. Például az, hogy "Kolodko ezen munkái nem azért hatnak, mert mély konceptuális átgondoltságuk és professzionális kivitelezésük magas esztétikai élményben részesíti a közönségét", azt sugallja, hogy a köztéri szobornak esztétikusnak és egyben elgondolkodtatónak kell lennie. Az utóbbi egyrészt nem funkciója, másrészt én Kolodko Szenes Hanna-szobrát elgondolkodtatóbbnak találom, mint a budapesti monumentális lovasszobrokat (ezek közül engem csak Savoyai Jenőé szokott elgondolkodtatni, mégpedig arról, mégis milyen modell alapján dolgozhatott az alkotó, hogy így elcseszte az arányokat). Olyasmit, hogy "Nehezen tudom elképzelni, hogy a Skála kópé, a Rubik kocka, a felhúzható Trabant érzelmi reakciót váltson ki a nézőből" csak olyasvalaki írhat, aki nem élt a szocializmusban és/vagy halvány fogalma sincs a nosztalgiáról (jó kérdés, miért ír akkor cikket egy olyan szobrászról, aki épp a nosztalgia erejét használja fel). Ugyanez a cikkíró (nevezzük is meg: Benedek Kata) láthatóan a magyar történelemmel és emlékezetpolitikával sincs igazán tisztában, mikor megkérdőjelezi Kolodko azon állítását, hogy Magyarországon diszkurzív hiány jelenik meg az államszocialista időszak feldolgozását illetően. Az, hogy 30 éve folyamatosan a szocializmus rémtetteiről folyik a szó, nem feldolgozás, hiszen még az ügynökaktákat se tették nyilvánossá nemhogy a nagyközönség, de még a történészek számára sem. Kérdezzen meg pár történészt Ungváry Krisztiántól Pető Andreáig, mesélnek majd neki a diszkurzív hiányról.
A legproblémásabb azonban az a megállapítása, hogy tiszteletlenség a holokauszt áldozatainak vicces miniszobrokat állítani. Egyrészt ezen miniszobrok nem mindegyike vicces pusztán attól, mert kicsik és mert Kolodko művészetének jellegzetes elemeit hordozzák (kis test, nagy fej stb.) - ilyen alapon Picassót is nevezhetnénk viccesnek, amiért szögletes embereket festett. Benedek Kata hozzáteszi: gerillaakcióként ez még rendben volna, akkor a hivatalos emlékezetpolitika hiányára hívnák fel a figyelmet a szobrok, de hát ezeket az önkormányzat rendelte - mintegy sugallva, hogy akkor igazán rendelhetett volna nagyobbakat is. Mondjuk aki ismeri a VII. kerületet, nehezen tudja elképzelni, hogy a nagyobb szobrok mégis hova kerültek volna, a hivatalos emlékezetpolitikát pedig (pl. hogy a történelemórán tanuljanak a gyerekek ezekről az emberekről) az önkormányzat csak korlátozott módon tudja befolyásolni. Azt is gondolom, hogy az emberek sokkal közelebb éreznek magukhoz egy lámpaoszlopra feltett, kerékpáros Herzl Tivadart, mint egy monumentális köztéri szobrot.
Az, hogy a magyar humor nagymesterére, aki a legenda szerint a haláltáborban még utoljára megnevettette társait, miért lenne gáz vicces szoborral emlékezni, csak az egyik kérdés. De ráadásul Rejtőt ugyanúgy fikázta a "magas művészet" hosszú ideig, mint Benedek Kata ebben a cikkben Kolodkót. Gyerekkoromban Rejtőt ócska ponyvának tartották, tanáraim és kultúrsznob ismerőseim felháborodtak azon, hogy ilyesmit olvasok, az pedig, hogy utcát nevezzenek el róla, fel sem merülhetett. Talán később sem merült volna föl, ha holokauszt-áldozat volta nem legitimálta volna ezt a lépést - ma pedig már olyan hangok is megjelennek, hogy kötelező olvasmánnyá kellene tenni az iskolában. Ezért kifejezetten találónak érzem, hogy egy olyan szobrász állítson neki emléket, aki maga is a humoráról ismert, és akit a kultúrsznobok lefikáznak, az átlagemberek pedig szeretnek.
A magyarországi elitizmus nemcsak a kultúra területén gáz (ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/03/a-dallas-dinasztia-es-jakab-peter.html), de a csak a kiválasztott kevesek számára érthető "magasművészet" piedesztálra emelése és a népszerű alkotások giccsnek minősítése tovább növeli a társadalmi szakadékot. Ami engem illet, elég egyértelmű, melyik oldalra állok - elég annyi, hogy most is épp Rejtőt olvasok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése