2018. november 27., kedd

Mások csendje

Franco idején Spanyolországban sokakat börtönbe zártak politikai nézeteik miatt. Az új rezsim úgy oldotta meg a helyzetüket, hogy általános amnesztiát hirdetett. Ezáltal viszont felmentést kaptak azok a háborús bűnösök is, akik a Franco-rezsim nevében kínoztak vagy öltek meg embereket és raboltak el csecsemőket. A film szereplői, túlélők és áldozatok családtagjai, pert indítanak, hogy jóvátételt kapjanak, és ezzel megtörik az elkövetők és politikusok által aktívan fenntartott csendet.

Bár Magyarországon a rendszerváltás után voltak kezdeményezések az ügynökakták nyilvánosságra hozatalára, ez mindmáig nem történt meg. Pedig biztosan élnek még – bár egyre kevesebben – mind a szocializmus, mind a holokauszt idején tevékenykedő elkövetők és áldozataik közül. Nemcsak arról van szó, hogy (mint Spanyolországban is) nagy hatalommal rendelkező politikusok próbálják eltitkolni múltjuk kompromittáló eseményeit. Itt Magyarországon szeretjük úgy feltüntetni, hogy mi mindig jók voltunk, a bűnöket mindig valamely kívülről jött gonoszok (németek, illetve ruszkik) követték el. Ebbe az idealizált képbe szépen bekavarna, ha kiderülne, hány magyar lépett be önszántából a nyilaskeresztes pártba vagy jelentette fel szomszédait valós vagy kitalált rendszerellenes tevékenységükért az ötvenes években. Akkor aztán oda lenne a hírnevünk mint makulátlan, ám a történelem viharainak újra és újra áldozatuk eső nemzeté.

Persze ahogy az érintett generációk sorra kihalnak, felmerül a kérdés: volna-e értelme feltárni, hány honfitársunk követett el kegyetlenségeket vagy aljasságokat egy elnyomó hatalomtól megtámogatva. Én azt gondolom, hogy egy haszna mindenképpen lenne: felborítaná azt a fekete-fehér gondolkodást, amely szerint „mi” (magyarok, fehérek, heteroszexuálisok stb.) 100%-ban jók vagyunk, míg „ők” (migráncsok, romák, buzik) 100%-ban rosszak. Ha elismernénk, hogy emberek minden csoportjában lehetnek gazemberek, akkor talán továbbgondolnánk, hogy ugyanígy minden csoportban lehetnek jó arcok is. És akkor nem az alapján utasítanánk el valakit, hogy milyen csoportba született vagy sodorta az élet (ld. bevándorlók, hajléktalanok), hanem hanem saját egyéni érdemei szerint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése