Roryra rászabadul az iskolapszichológus meg az igazgató. Problémának látják, hogy nem vegyül eléggé az iskolatársaival, és mindenáron rá akarják venni, hogy barátkozzon velük. Rory persze "felsőbb utasításra" megteszi, noha semmi kedve nincs hozzá (és persze végül rosszul is sül el). Mert őt aztán a legkevésbé sem érdeklik a gazdag sznobok, akiknek egy része ráadásul folyton keresztbe tesz neki; jól elvan a könyveivel meg az otthoni barátaival.
Klasszikus eset, hogy a tanárok vagy szülők ilyen típusú nyomást gyakorolnak a gyerekre, mert fogalmuk sincs, mit érez és milyen hatások érhetik. Általános iskolás koromban a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy az osztálytársaimmal menjek haza, merthogy egyedül veszélyes - pedig nekem veszélyesebb volt velük hazamenni, akik csúfoltak, lökdöstek, elvették és dobálták a cuccaimat. Egyszer persze fény derült a dologra, és a szüleim elmentek beszélni az egyik lány szüleivel, aztán úgy vélték, ezzel minden megoldódott. Persze dehogy: a zaklatás ment tovább a régiben. És megsúgom a kedves szülőknek: az ilyen módon bántalmazott gyerekek többsége nem fog árulkodni, hiszen akkor még durvábban bánnak majd vele.
Hogy mi a megoldás? Nyilván az, hogy a tanárok nyitott szemmel járnak, figyelik a bullying eseteit és fellépnek ellene. Meg úgy mellesleg a gyerekeket is figyelik, és csak akkor lépnek közbe, ha tényleg bajt észlelnek. Egy magányosan olvasó kislány nem feltétlenül boldogtalan, mint ahogy egy folyton másokkal lógó, népszerű gyerek is lehet borzasztóan magányos, mert például olyan titkai vannak, amiket nem mer másokkal megosztani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése