Bocsánat, próbálom nem nagyon szétspoilerezni ezt a könyvet, mert sokat veszít mindenki, aki nem olvassa el, de a bejegyzésem üzenetéhez pár poént le kell lőni. Ugyebár a történet egy Marsyas nevű szigeten játszódik egy árvaházban, ahol Arthur Parnassus (szerintem JK Rowling sárgul az irigységtől, hogy nem neki jutott eszébe ez a zseniális név) mágikus képességekkel rendelkező gyerekekről gondoskodik. Ezeket a gyerekeket a társadalom kiveti magából, sőt még a létezésüket is elhallgatják, Arthur azonban apjukként gondoskodik róluk (van, aki apának is szólítja). És itt jön a spoiler, bár a kicsit is szemfüles olvasó viszonylag hamar magától is rájön: Arthur Parnassus nem heteró.
Általánosan elterjedt nézet, amit amúgy statisztikák is igazolnak, hogy az LMBT+ emberek szívesen fogadnak örökbe olyan gyerekeket is, akikre senki más jelentkező nincs a koruk, bőrszínük, fogyatékosságuk vagy problémás előéletük miatt. Ebben persze közrejátszhat, hogy egyes országokban a heteró örökbefogadók előnyt élveznek, tehát előfordul, hogy ők lecsapnak az ép fehér csecsemőkre, az azonos nemű pároknak meg csak idősebb, roma és/vagy fogyatékossággal élő gyerekek jutnak. Ugyanakkor arra is bőven van példa, hogy azonos nemű párok kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekekre pályáznak, például a nyugati országokban sokan fogadtak örökbe HIV-pozitív gyerekeket Afrikából vagy Ukrajnából. Az egyik magyarázat, amit maguk az azonos nemű szülők is gyakran felhoznak: ők maguk is kisebbséghez tartoznak, ezért erősebb bennük a tudatosság, hogy egy szintén kisebbségi gyereknek segítsenek, illetve saját diszkriminációs tapasztalataik miatt jobban tudják támogatni a hátrányos helyzetű gyereküket, mint azok a szülők, akiket villámcsapásként ér a társadalmi előítéletekkel való szembesülés.
Ennek fényében meglehetős megdöbbenést válthat ki sokakban, hogy Alice Weidel, a szélsőjobboldali német AfD párt társelnöke, akit nemrég Orbán Viktor is fogadott, egy leszbikus nő, ráadásul bevándorló hátterű élettársával két gyereket nevelnek. Mégis hogy fordulhat elő, hogy egy etnikailag vegyes szivárványcsaládban élő ember egy olyan párt színeiben politizál, amely elutasítja a sokszínűséget?
Nyilván kézenfekvő magyarázat, hogy egyeseknek a hatalomért semmi se drága, de ez csak a történet egy része, hiszen azt nem magyarázza meg, hogyan juthatott el pártjában a társelnöki pozícióig. Ez azért történhetett meg, mert szemben Magyarországgal és Oroszországgal, a legtöbb nyugat-európai államban a szélsőjobb már egyáltalán nem tekinti célpontnak az LMBT+ embereket, sőt gyakori érvük a bevándorlók ellen, hogy azok homofóbok (erre az egyik első példa: https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/06/pim-fortuyn-esete-avagy-populizmus-is.html). Pár napja voltam egy előadáson, amely összehasonlította a szélsőjobb tevékenységét hét EU-tagállamban, és többek közt grafikonon ábrázolta azokat a témákat, amelyekkel foglalkoznak. A "gender" kizárólag Magyarországon dominálta a szélsőjobbos diskurzusokat, az összes többi országban a bevándorláson volt a hangsúly. (És nyilván a bevándorlók sem esnek mind ugyanazon megítélés alá; míg Magyarországon minden Európán kívülről érkezőt előítéletesen kezelnek, nyugatabbra az iszlamofóbia dominál, amelyet második helyen épp a "kelet-európai bunkók" elleni előítéletek követnek: https://mmreflexiok.blogspot.com/2025/01/sotet-vizeken-afrikabol-kanari.html.) A szélsőjobb mindig is "mi/ők" felosztást alkalmaz, ám az ellenséges "ők"-ből Nyugat-Európában az LMBT+ emberek már átkerültek a "mi"-be. Ami persze nem feltétlenül jó hír, hiszen a bűnbakképzés és az előítéletesség továbbra is folytatódik, csak mások ellen. És annak se igazán örülök, hogy közösségünk egyes tagjai - ahelyett, hogy azt a fajta nyitottságot képviselnék, mint Arthur Parnassus vagy a második bekezdésben említett LMBT+ szülők - beállnak a gyűlölködők közé. Egy pici reménysugarat mégis látok. Ugyanis azáltal, hogy az EU-ban már szélsőjobbos körökben is ciki a homofóbia, Orbán és a sleppje egyre jobban kilóg a sorból. Vagy kénytelenek lelkesen bólogatni Weidel "a család az család" jellegű megnyilvánulásaira, vagy előbb-utóbb egyedül maradnak. És persze ott van még Putyin, de ő újabban más dolgokkal van elfoglalva, egy kis ország fasisztái pedig nem boldogulnak egyedül. Lehet, hogy Orbán előbb-utóbb kénytelen lesz visszafogni homofób és transzfób politikájából, különben szövetségesek nélkül marad Európában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése