Venezuela nagy szarban van, és mint korábban már írtunk róla (https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/01/paula-isabel-allende-venezuelaban.html), ez nagyrészt Hugo Cháveznek, illetve az őt követő Nicolas Madurónak köszönhető. Congo Mirador falunak a szokásosnál is több oka van utálni a politikai vezetést, hiszen hiába kérik évek óta, hogy kotorják ki az elmocsarasodó tavat, amelyre településük épült. Ilyen helyzetben egészen meglepő, hogy vannak a faluban, akik Maduróra készülnek szavazni a közelgő választásokon. Miért teszik ezt?
Sokan azért, mert megvásárolták őket. Nem is annyira az a meglepő, hogy a chávisták pénzt és mobiltelefonokat ígérnek azoknak, akik rájuk szavaznak, hanem hogy milyen nyíltan teszik, premier planban a kamera előtt: láthatóan eszükbe se jut, hogy bárki is elítélhetné ezt a gyakorlatot. A film egy vicces pillanatában Tamara asszony, a helyi főchávista a chávisták regionális gyűlésén panaszkodik, hogy a párt nem ad elég pénzt a szavazók megvásárlására és felteszi a költői kérdést: "De hát mi mással tudnánk megnyerni a választókat, üres ígéretekkel?" Maga Tamara asszony azonban nem anyagi érdekből, hanem meggyőződésből chávista. Lakásában hatalmas poszteren mosolyog Hugo Chávez, és Tamara asszony senkit nem enged be a lakásába, aki nem hajlandó megérinteni, ő maga naponta többször megteszi ezt - merthogy "olyan édes, hogy állhatná meg bárki is, hogy megérintse?" Maduróra azért szavaz, mert ezzel az (ekkorra már elhunyt) Chávezre szavaz (ezért is kántálja párttársaival együtt, hogy "Chávez él!"), de azért Maduro sem ússza meg a rajongását, karóráján például Maduro bajusza körül keringenek a mutatók.
Már írtam arról, hogy egyesek a politikusokra úgy tekintenek, mint a felső tízezer életéről szóló szappanoperák hőseire (https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/03/a-dallas-dinasztia-es-jakab-peter.html). Mások viszont - például Tamara asszony - úgy kezelik őket, mint a szenteket. Hiszen kábé ugyanazt a szerepet is töltik be: megadják az embereknek, amire szükségük van (ideális esetben). Az a tény, hogy a választók lefizetése pont ezen az elven működik (ha imádkozol Szent Antalhoz/szavazol Nicolás Maduróra, megkapod azt, amit kérsz), nyilván hozzájárul az illúzióhoz, és hát Venezuelában amúgy is tombol a katolicizmus; ahogyan többszáz éve a korábbi istenségekre irányuló imádatot sikerült átirányítani a katolikus szentekre, úgy most róluk sem nehéz átirányítani a köztársasági elnökre. (Így belegondolva, protestáns többségű országban ritkán alakul ki diktatúra, talán részben ezért.) Ugyanazon a paradigmán belül maradunk, csak más a célpont. És ugyanez jelenik meg azokban a magyar állampolgárokban, akik hódolattal adóznak Orbán Viktornak, vagy nem hajlandók elfogadni, hogy egy politikusnak akár a legkisebb hibája is legyen. Sajnos az ilyen emberek nem fognak olyan politikusokra szavazni, akik közülük való, az országért munkálkodó átlagembereknek mutatják magukat. Ahhoz paradigmaváltásra lenne szükség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése