A messzi távolban színes hegyek látszanak: pirosak, sárgák, zöldek. Vonzóak, izgalmasak. Az előtérben is van egy kisebb hegy, körülkerítve kerítéssel: ez a sivatagi homokozó. Mint a feliratból megtudjuk, a sivatagi homokozók arra kellenek, hogy a „Vándorállat” (a művész félig-meddig alteregója) biztonságban játszhasson és alakíthassa ki technikáit.
Sok sivatagi homokozó van az életünkben, és sokat mi magunk alakítunk ki, mert a távoli, körülkerítetlen hegyeket fenyegetőnek érezzük. A kép láttán például automatikusan beugrott El Kazovszkij életének az a momentuma (bár ő biztos utálná ezt a fajta pszichologizálást), hogy hajlamos volt számára elérhetetlen emberekbe beleszeretni. De ugyanilyen sivatagi homokozó lehet például a szexuális orientáció vagy nemi identitás. Noha magunk is érezzük, hogy nem passzolunk be teljesen egy-egy szűkebb identitáskategória keretei közé, nem merünk kilépni ezekből és queernek vagy genderqueernek mondani magunkat. Inkább megmaradunk a saját kis sivatagi homokozónkban, amivel persze be is korlátozzuk azt, mit tudunk megtenni és mit nem. És persze a sivatagi homokozóban is lehetnek hegyek, ott is tudunk sokmindent csinálni. Csak épp mindig ott fognak kísérteni a távolban azok a hegycsúcsok, amelyekre olyan szívesen felmennénk, ha át tudnánk mászni a magunk alkotta kerítésen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése