Stella és Dotty 31 éve együtt élnek, ám Dotty családjának ezt hivatalosan sosem jelentették be. Ezért amikor Dotty balesetet szenved, unokája joggal hiszi, hogy ő az egyetlen élő családtagja, és beteszi egy öregek otthonába. Stella persze gyorsan megszökteti és kitalálja a megoldást is: ha majd Kanadában összeházasodnak, mindenki látni fogja, hogy egymáshoz tartoznak és Dotty felől senki nem dönthet az ő megkérdezése nélkül.
A házassági papír jelen esetben tényleg csak az unoka szemének felnyitását szolgálná, hiszen az USA a más államokban kötött melegházasságot sem ismeri el. A film készítői nem akarták Dotty unokáját túl gonosznak beállítani, ezért úgy írták meg a forgatókönyvet, hogy ő nem tud a két öregasszony leszbikus kapcsolatáról (noha ez meg az értelmi képességeit kérdőjelezi meg). Bennem viszont az a kérdés merült fel: miért számít jelen esetben az, hogy van-e Dotty és Stella között szexuális kapcsolat? Ha valaki szimplán jó barátnőként lakik valakivel 31 évig, az miért minősül kevésbé közeli hozzátartozónak, mint a pár havonta odalátogató leszármazott? Napjainkban gyakran felmerül, hogy a család fogalmát rugalmasan kezeljük, és már nem mindig a vérrokonság határozza meg (gondoljunk csak az örökbefogadott vagy donorgyerekekre, vagy akár a szülők újraházasodása révén testvérekké váló és magukat annak is tekintő fiatalokra). Az évtizedeken át, tűzön-vízen át tartó barátság – mert vannak ilyenek – mégsem jutott még el addig, hogy a családdal azonos értékűnek tekintsék. Pedig, mint Kath Weston több mint 20 éve figyelmeztetett rá, a meleg közösségben gyakoriak az ilyen típusú családok. És ha meleg családformaként kizárólag a párkapcsolatok, illetve a nem-vérszerinti szülők elismertetésére koncentrálunk, hátrányba kerül egy csomó olyan családforma, amelyeket „pusztán” a szeretet fűz össze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése