***SPOILER***
A 80-as években egy haldokló dél-afrikai asszony megígérteti férjével, hogy hűséges szolgájának, Saloménak adja azt a házat, amiben az fiával lakik. A beszélgetésnek egyetlen tanúja van: legkisebb lányuk, Amor, aki az örökség elosztásakor fel is hozza ezt az ígéretet. A család természetesen hallani sem akar róla, és Amornak szó szerint meg kell várnia, míg az egész család kihal, hogy évtizedekkel később teljesíthesse édesanyja ígéretét.
Persze a 80-as években Dél-Afrikában egy fekete nem birtokolhatott volna házat, vagyis az ígéret ott és akkor nem volt megvalósítható. Az apartheid megszűnése azonban eltörölte ezt az akadályt, a családtagok mégsem tettek lépéseket. Ugyanis az intézményesített rasszizmus eltűnése nem jelenti azt, hogy az emberek gondolkodása is egy csapásra megváltozott. A család tagjai számára (Amor kivételével) a fekete szolga továbbra is láthatatlan, többségük a nevét se tudja, és amikor például kétségbeesve próbálják kideríteni Amor telefonszámát, őt meg se kérdezik, pedig egyedül ő tudja. Salome láthatatlan, és ha egyáltalán észreveszik, akkor sem tekintenek rá teljes értékű emberként, ahogy más feketékre sem. Amor az egyetlen kivétel, aki a történet elején még gyerek, utána pedig elég fiatalon elkerül Londonba, egy másképpen gondolkozó közegbe. Látszólag a többiekben is történik változás, Astrid második férje például egy jól menő fekete vállalkozó - ám egyértelmű, hogy érdekből ment hozzá, és továbbra is feketékben és fehérekben gondolkodik, noha némileg eltérő értékeket társít hozzájuk ("sose hitte volna, hogy egy feketével ilyen jó lehet a szex"). Aki ott maradt a dél-afrikai közegben, az sosem tud teljesen megszabadulni ettől a bináris gondolkodástól.
A mentalitás nemcsak akkor marad meg, akár észrevétlenül is, ha azt korábban intézményes gyakorlatok szankcionálták. Magyarországon soha nem volt apartheid, mégis, akár értelmiségi közegben is beivódtak különböző előítéletek a roma emberekkel szemben. Persze nemcsak az előítéletek, hanem más mentalitásbeli jelenségek szintjén is megjelenik ez - aki benne él a közegben, az észre sem veszi, a külföldi vagy külföldön élt/élő embernek tűnik csak fel, akinek ezek nem automatikusak. Erre jó példa, milyen reakciók jöttek, amikor a Facebookon kritizáltam azt a magyar szokást, hogy igyekszünk mindenen spórolni, akár "trükközés", kisebb csalás vagy hazugság árán is (pl. kicsempésszük a svédasztaltól az ebédre valót, bliccelünk a buszon stb.). Egy felháborodott kommentelő azt állította, hogy ezek csak a szocializmusban voltak jellemzőek; ekkor felhoztam példának a pár éve Prágában megtapasztalt esetet, amikor jól öltözött, értelmiséginek tűnő fiatalemberek azt hazudták egy templomban, hogy imádkozni mennek, hogy megspórolhassák a kb. 3 eurós belépődíjat. A kommentelő válasza: "kötött egy üzletet istennel, na és?" Vagyis nem is érzékelte, hogy a problémám gyökere nem az, hogy fizessünk-e belépti díjat egy működő templomba, hanem az, hogy ezt kamuzással kerülték el. Fel se tűnt neki, hogy ennek a viselkedésnek a tolerálásával (ami egy skandinávot mélyen megdöbbentett volna) ugyanazt a mentalitást mutatja, amit az általa lefikázott 80-as évekbeli magyar turisták. Lehet a jelenség gyökerét a szocializmusban vagy az apartheidben keresni, ám a mentalitás túléli a rendszerváltásokat, és ha nem próbáljuk aktívan megváltoztatni, meg is marad. Emiatt vannak most durva problémák Dél-Afrikában, és állítom, hogy a magyar gazdaság és politika jelenlegi helyzetében is szerepet játszik az "én jöjjek ki jól belőle, a szabály/a másik érdeke nem számít" jellegű mentalitás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése