A férfi, aki kockára tette a házasságát egy cicáért

 https://welovecatsandkittens.com/cat-videos/guy-risks-his-marriage-for-a-stray-3-legged-cat/?fbclid=IwAR08cG9s29DtWEUS1wYBYcyJSJnJcst8DNergN5uf-Kx27LJS1ZWWy7GSiM

Megható történet: Mike látott egy képet egy háromlábú cicáról, akire altatás várt, mert a menhelyen már nem volt elég hely. Mike nyolc órát vezetett, hogy elhozza Zorrót, egyelőre ideiglenes befogadóként, de mindenképpen meg akarta tartani. Csakhogy a párja kijelentette: nem lesz harmadik macska. A cikk végén levő videóból azonban úgy tűnik, kezdi ő is megkedvelni Zorrót, így Mike-nak nem kell választania kettőjük között.

A cikkben csak egy utalást találunk arra, hogy Mike párja férfi, a videóban viszont egyértelműen "férjem"-ként hivatkozik rá, sőt látjuk is. Ehhez képest se az eredeti honlapon, se a Facebookon nem jelentek meg homofób hangok; a kommentek két fő iránya a "maga egy jó ember, áldja meg az Isten" és az "én is bármikor a macskámat választanám a férjem helyett". Lehet, hogy néhányaknak nem esett le, hogy meleg párról van szó, mert egy-két megjegyzés Mike "feleségét" említi, ezeket valaki más mindig helyesbíti, hogy Mike-nak férje van, de ennyi. Sehol semmi mocskolódás, buzizás vagy akár jóindulatú győzködés Mike felé, hogy legyen inkább heteró, hiszen a homoszexualitás bűn.

Attól tartok, egy hasonló magyar hírnél a kommentek egy része homofób fröcsögést tartalmazna, és egy idő után kommentháború alakulna ki a homofóbok és a Mike-ot védők között, amelynek során a cica témája teljesen elsikkad. Lehet, hogy a hír amerikai olvasói között is voltak homofóbok, csak ezt nem fejezték ki. Egyrészt azért, mert arrafelé a gyűlöletbeszéd nemcsak törvényileg tilos, hanem társadalmilag is tabu. Elképzelhető, hogy a hagyományosan gondolkozó déli nénikék teázás közben sopánkodnak, hogy jaj, ezek a melegek is mindenhol ott vannak, de van annyi eszük, hogy ezt nem írják meg Facebook-kommentbe. Az viszont, ha az állam vezetőinek a szájából is ömlik a gyűlöletbeszéd, legitimálja azt és más homofóbok sem fogják vissza magukat. A másik, hogy eleve nem arra használják a közösségi oldalakat és a híroldalak komment szekcióját, hogy elégedetlenkedjenek, szemben a magyarországi gyakorlattal. Van olyan magyar ismerősöm, aki szó szerint mindennap posztol a Facebookra valamit, amin fel van háborodva - rendszerint triviális dolgokat: hogy egy kerékpáros szabálytalanul közlekedett, valaki a pékségben deka helyett grammban kérte a pogácsát, a polgármesteri hivatal madarakról posztol ahelyett, hogy a város problémáival foglalkozna. Értem én, hogy stresszes napjainkban az élet (máshol is, bár nem mindig ugyanezekből az okokból), de a stresszoldásnak vannak jól bevált olyan módjai, amelyektől tényleg megnyugszik az ember és nem csak hergeli magát tovább, és nem mellesleg nem bánt meg másokat (a kerékpárosokat, a polgármestert vagy bárkit, aki ezeket védelmébe veszi). Szóval szerintem Magyarországon nemcsak a homofóbia és a mindennapi stressz a több (bár ezeket a jelenlegi politikai rendszer jelentősen megdobja), hanem a kommunikációs deficit is.

Ideteszek még egy képet Zorróról, mert olyan aranyos (a képek a linkelt cikkből származnak).