Fúsi

A magyarra rendszerint „iskolai zaklatás”-ként fordított bullying nemcsak az iskolában fordul elő: Fúsi a munkahelyén tapasztalja nap mint nap. Kollégái gúnyolják, lealázzák, látszólag jóindulatú „segítségükkel” nevetségessé teszik vagy éppen fizikailag bántalmazzák. Persze a Piedone-méretű fickó könnyen megvédhetné magát egypár pofonnal, de nem teszi, mert –a bullying és másfajta bántalmazás áldozataihoz hasonlóan – önértékelését sikeresen padló alá küldte a környezete, nemcsak bántalmazói, hanem például anyja is, aki továbbra is kisfiúként kezeli. Valószínűleg el sem hiszi, hogy pusztán testi erejével véget vethetne a zaklatásnak, és a verekedés különben sem az ő műfaja.

- Na de miért nem kér segítséget? – kérdeznék sokan, ahogy a családon belüli erőszak és az iskolai zaklatás áldozataitól is. Főnöke, aki persze nem tudja nem észrevenni a történéseket, be is hívatja és megkérdezi, minden rendben van-e, segítsen-e valamit. Ilyen helyzetben azonban az áldozat azt fogja tenni, amit Fúsi: letagadja, hogy bármiféle bántalmazás történne. Egyrészt, mert nem bízik benne, hogy a főnökség bármit tehetne érte; ha lenne egyáltalán következménye a közbelépésnek, az a bántalmazás súlyosbodása lenne, az eddiginél kevésbé látványos módokon. Másrészt a hosszú időn át tartó zaklatás elhiteti az áldozattal, hogy ő ezt valóban megérdemli, és semmi joga nincs ágálni ellene.

Az alapvetően jóindulatú főnök vajon tényleg nem tehet semmit? Dehogynem, csak nem így. Nem az áldozatot kell megcéloznia, hanem az elkövetőket. A bántalmazottat faggatni a dologról és elvárni, hogy ő kezdeményezzen lépéseket, körülbelül olyan, mint ha egy rendőr szemtanúja lenne, amint két suhanc elragadja egy idős hölgy táskáját és elrohan vele, ám ahelyett, hogy üldözőbe venné őket, a hölgyet kezdi el vallatni. Az oké, hogy a bántalmazás egyes esetei nem ennyire egyértelműek (pl. egyoldalúnak tűnhet egy valójában kölcsönös erőszak), de amikor nyilvánvaló az áldozat és az elkövető személye, nem szabad megvárni, míg az előbbi lépéseket tesz. Iskolákban számtalan módja van tudatosítani a gyerekekben, hogy mindenkinek kijár a tisztelet; egy munkahely kialakíthat olyan policyt, amely előírja a bármilyen (nem feltétlenül hagyományos értelemben vett) kisebbséghez tartozók védelmét. És persze felnőtteket is lehet érzékenyíteni, ők sem feltétlenül reménytelen esetek. Jó gyakorlás lehet megnézni a Fúsi című filmet és elgondolkodni: mi mit tennénk a főnök helyében? És ha van megoldásunk, és netán mi magunk is főnökök vagy tanárok vagyunk, alkalmazhatjuk-e ezt a saját közegünkben?