A szüfrazsett

A rendőrség megpróbálja az egyik, szüfrazsettekkel szimpatizáló munkásnőt beszervezni téglának. Azzal az érveléssel próbálják meggyőzni, hogy őket, munkásokat a középosztálybeli szüfrazsett-mozgalom csak kihasználja, de valójában nem akar semmit se tenni értük. Hasonló érvekkel az LMBTQ aktivizmussal kapcsolatosan is lehet találkozni. Apám arról próbált meggyőzni, hogy a meleg emancipációs mozgalom mögött azok a cégek állnak, akik profitálnak az LMBTQ vásárlókból; ők csak kihasználják a szegény lúzer aktivistákat, akik ingyen törik magukat, alapvetően az ő profitjuk érdekében. Ugyanerről szól sokak szerint a különböző cégek megjelenése a pride-on vagy az LMBTQ szervezetek és rendezvények támogatói között. Tény, hogy egyes országokban ez stratégiai lépés lehet egy cég részéről, több okból is azt gondolom azonban, hogy Magyarországon ez az érvelés sántít.

Egyrészt nem biztos, hogy egy cég valóban profitál abból, ha az LMBTQ közegben keres piacot magának. Nyugaton is több kutató szerint erős tévhit, hogy a melegek (elsősorban a meleg férfiak) gazdagabbak, mert nem kell családfenntartásra költeniük; egyre több meleg pár nevel gyereket, és sokan nem is keresnek túl jól a munkahelyi diszkrimináció miatt vagy azért, mert annak idején korán elmenekültek az iskola homofób közegéből. Az tény, hogy (Magyarországon is) a nyíltan melegként élők között felülreprezentált az értelmiség, nálunk azonban ez nem feltétlenül jelent jó anyagi hátteret. Míg Amerikában egy melegbarát cégnek elég elhelyeznie egy óriásplakátot a meleg negyedben, nálunk ilyenek nincsenek, tehát a reklám is nehezebben éri el az LMBTQ vásárlókat. Végül pedig a társadalmi tudatosságnak is alacsony a szintje. Emlékszem, egyszer egy LMBTQ társasággal egy vendéglátóhelyen akartunk megbeszélést folytatni, és az egyik (korábban Amerikában élt) leszbikus egy melegbarát kávézót javasolt azzal az érveléssel, hogy ha már elköltjük a pénzünket, legalább a saját szubkultúránk egy létesítményét támogassuk vele. A többiek azonban leszavazták azzal, hogy az a hely drága, és mentünk a legközelebbi romkocsmába. Egy olyan országban, ahol a fogyasztói döntéseket leginkább az árak szabják meg, az LMBTQ emberekből csak olyan businessek tudnak érdemben profitálni, akik a mainstream vállalkozások által egyáltalán nem nyújtott szolgáltatásokat kínálnak (pl. meleg szaunák vagy csak-női bulik). Sőt, egy nyíltan a melegek mellett kampányoló cég akár el is veszítheti homofób vásárlókörét (ha azok esetleg tudatosabbak, mint az LMBTQ emberek). Azt gondolom, nálunk még mindig bátorság kell ahhoz, hogy egy nemcsak szubkulturális vállalkozás láthatóan jelen legyen a pride-on, és ezért cserébe ne sajnáljuk tőlük a profitot.

A másik az ellenvetés az üzleti érvvel szemben természetesen az, hogy csak mert valakinek anyagi profitot hoz az LMBTQ emancipáció, másoknak is hasznára válhat, ahogyan a szüfrazsettek által kiharcolt választójog a munkásnőknek is eszközt adott a kezébe. Az LMBTQ közösségnek szüksége van az LMBTQ civil szervezetek munkájára, amit pedig – állami támogatás híján – leginkább külföldi pályázatok és magánadományok tesznek lehetővé. A homofóbia elleni küzdelemnek persze lehet mellékterméke, hogy egyesek pénzt keresnek rajta, de ez még nem indok arra, hogy magát a küzdelmet elutasítsuk. Aki a multicégek jelenéte miatt habozik, hogy kimenjen-e a pride-ra, az gondoljon bele, hol tartana a mozgalom, ha soha semmilyen segítséget nem fogadtunk volna el az üzleti szférától. Vagy jobb, ha bele se gondol.