A választások estéjén a győzelmet ünneplő stáb lassan feloszlik, a riporternő is hazavonszolja totálisan elázott férjét. A kampánymenedzser odaszól az operatőrnek: „Gyere, Józsi, menjünk haza!” Az operatőr kissé megrökönyödik, majd gyorsan rávágja: „Mármint én hozzám haza, te meg hozzád haza.” És ezen a ponton egy rövid, de fantasztikus jelenet következik, amelyben a két zseniális színész, Elek Ferenc és Bezerédi Zoltán minden szava vagy mozdulata után elbizonytalanodik, nem értelmezhetik-e ezt mások esetleg homoerotikus vonzalom kifejeződésének. Ez annyira stresszeli őket, hogy alig sikerül lemászniuk a színről.
Egy George Mosse nevű történész megállapította, hogy a 19. század előtt a nyugati kultúra sokkal kevésbé korlátozta a férfiak egymás közötti érzelemkifejezését. A középkorban senki se akadt ki, ha több lovag osztozott egy ágyon, Goethe és kortársai pedig szenvedélyes leveleket írtak hímnemű barátaiknak. Amikor azonban a 19. század közepén (részben a magyar Kertbeny Károly hatására) megjelent a közbeszédben „a homoszexuális” mint figura, az emberek elkezdtek szexuális tevékenységet belelátni az addig barátságként felfogott kapcsolatokba – és elkezdtek nagyon ügyelni arra, nehogy az ő barátságaikba bárki ilyesmit lásson bele. Ugyanez a folyamat játszódik le kicsiben Pintér Béla darabjában, hiszen a leszbikus kapcsolat felszínre kerülése döbbenti rá a két férfit, hogy létezik homoszexualitás és ezt a bélyeget akár ők is megkaphatják, ha nem vigyáznak.
Az tehát, hogy kultúránkban a férfiszerep összekapcsolódik az érzelmek elfojtásával (különösen más férfiak felé), a homofóbia hatása. Ez az összekapcsolódás pszichés betegségekhez, gyomorfekélyhez, párkapcsolati problémákhoz és elmagányosodáshoz vezethet. A homofóbia tehát nemcsak az LMBTQ emberekre, hanem a ciszheterókra is káros hatással van. Talán legegyszerűbb volna megszabadulni tőle.
(Ezt így a homofóbia-ellenes világnap alkalmából.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése