Malala

Vannak, akik szerint Malala csak egy báb; nincs is önálló akarata, apja szlogenjeit szajkózza. Maga Malala hevesen tiltakozik ez ellen a vád ellen: önálló döntése volt, hogy kiáll a lányok oktatásáért. Apja őszerinte csak annyit tett, hogy egy harcos lelkű nőről nevezte el, aki mert felszólalni és inspirálni a népét. Na meg, tegyük hozzá, az apának köszönhető az is, hogy beleültette a tudás utáni vágyat és nem korlátozta a függetlenségben és az önálló gondolkodásban. Ő egy igazi támogató Malala harcában.

Egyes feministák úgy gondolják, hogy a férfiak sosem lehetnek igazi szövetségesek, hiszen a feminizmus győzelme az ő privilégiumaikat nyirbálná meg, sőt még a transznőkre is gyanakodnak, hiszen azok is férfiként szocializálódtak. Azon túl, hogy szerintem egy férfinak is van mit nyernie a feminizmussal, igenis lehetnek olyan emberek, akik érdek nélkül támogatnak egy ügyet, mint Malala apja a lányok oktatását (az, hogy mint iskolaigazgató ebből esetleg profitálna, számomra nem tűnik elegendő motivációnak). Ne feledjük: a nők jogainak egyik legelső szószólója, John Stuart Mill, férfi volt. Ahogyan jónéhányan azok közül, akiknek a művei az én feminizmusom kialakulásában fontos szerepet játszottak, mint John Stoltenberg (na jó, ő elutasította a "férfi" címkét, de nem biológiai nem vagy nemi identitás, hanem hatalmi szempontból) vagy Connell (aki tudtommal még férfinak vallotta magát, amikor a Masculinities-t írta). A személyes ismeretségemben is vannak olyan feminista férfiak - most csípőből Gyuri, Miklós, Feri vagy Hjalmar jut eszembe - akiknek ugyan nem mindegyikével értek mindenben egyet, de az elkötelezettségük inspirál és erőt ad. Ha fehér, középosztálybeli feministák elmennek tüntetni a romák és a hajléktalanok jogaiért és ezt nem tartják gáznak, miért nem tudják elfogadni, hogy az ő ügyüknek is lehetnek férfi támogatói?