Meleg férfiak, hideg diktatúrák

Az Eltitkolt évek jó film volt, méltán nyert díjakat. Csakhogy kicsit történelemórára emlékeztetett. A néző rácsodálkozhatott arra a korra, amikor a rejtőzködés, az alibiházasság, az információhiány, a külföldi utazások korlátozása meghatározta a leszbikusok életét, és megkönnyebbülten felsóhajthatott, hogy ma már ez nem így van.

Következő filmjében Takács Mária taktikát változtatott. A történet négy meleg fiatalemberrel kezdődik, akiket aggaszt Magyarország mostani fejlődésének (vagy visszafejlődésének?) az iránya. Felteszik maguknak a kérdést: hogyan létezhet valaki melegként egy diktatúrában? És kézenfekvő válaszként megkeresnek olyanokat, akiknek ebben személyes tapasztalatuk van. Az is kiderül azonban, hogy a meginterjúvolt idősebb melegek életének eseményei – pártalálási nehézségek, gyermekvállalás, rejtőzködés, elutasítás vagy éppen az AIDS – rárezonálnak a fiatalok aktuális problémáira. Kicsit azt éltem meg, mint mikor egy huszonéves kollégával tartottam Melegség és Megismerés órát. Amíg a saját történetemről beszéltem, azt éreztem: ezeknek a gimnazistáknak ez már történelem, el sem tudják képzelni azt az elszigeteltséget és információhiányt. Aztán következett a kollégám, aki elmondta, hogy pont ugyanezt élte meg a 21. század első évtizedében.

Az ilyenfajta párhuzamok miatt a Meleg férfiak, hideg diktatúrák történetei nem korosztály-specifikusak. De ez nem azért van, mint a film sugallja, mert országunk egy újabb diktatúra felé tart. Hanem azért, mert a történelem ugyanúgy nem osztható mereven dobozokra, mint az emberek. Az attitűdök, gondolkodásmódok átívelnek történelmi korszakokon; a mostanában tapasztalható homofóbia nem újkeletű, legföljebb rejtve volt. A hideg diktatúrában élt meleg férfiak történetei a jelen és akár a jövő történetei is.