Valószínű, hogy sokan szerettünk volna környezettudatos szülőket, akiknek nem nekünk kell elmagyaráznunk a szelektív hulladékgyűjtést és azt, hogy igen, a szalonna és a szafaládé is húsnak minősül. Roosi története megmutatja az ellenkező végletet. Anyja ugyanis lelkes környezetvédő, és a lány gyerekkorát egy zöld kommunában tölti. Erre később traumaként hivatkozik, bár nagyon sok részletet nem tudunk meg, eltekintve attól, hogy szülei veszekedtek, nem voltak megfelelőek a higiéniai körülmények, illetve az otthoni oktatás se volt kielégítő (egy jelenetből kiderül, hogy az akkor harmadikos Roosi nem ismeri a nagy M betűt). Később a kommuna szétesik, de Roosi és édesanyja viszonya nem sokat javul. Valahányszor a lány bármilyen távlati tervekkel rukkol elő, az anya közli, hogy ez teljesen felesleges, mert úgyis mindjárt itt a klímakatasztrófa, ezért semmi olyat nem érdemes tanulni, ami nem közvetlenül a fizikai túlélést segíti. Egy ponton bevallja: jobban örülne, ha Roosi gazdálkodó lenne vagy mobilvécéket üzemeltetne fesztiválokon, mint hogy egy neves egyetemen tanuljon. (Azóta is töröm a fejem, hogy a klímakatasztrófa után miféle fesztiválokon kell majd mobilvécéket üzemeltetni.) A dolog iróniája persze az, hogy Roosi szintén a környezettudatosság jegyében választ pályát, kifejezetten az a célja, hogy rendszerszinten foglalkozzon a klímaválsággal - azonban bármit is csinál, az az anyjának sose elég jó. És persze ilyet is láttunk már (pl. https://mmreflexiok.blogspot.com/2014/08/ruzs-repter-satobbi.html), és a klímaválságra való hivatkozást részben ürügynek érzem, hogy az anya folyamatosan kritizálhassa a lányát, illetve indokolja saját "mindmeghalunk" mentalitását.
A klímaváltozás persze valós, és fontos felkészíteni a következő nemzedékeket, hogy a miénknél esetleg kevésbé kényelmes életük lesz, illetve az ő érdekükben is törekedni a kevésbé környezetkárosító gyakorlatokra. Vannak azonban ennél extrémebb reakciók is, például ha valaki kifejezetten a közelgő klímakatasztrófa miatt nem vállal gyereket (https://www.glamour.hu/g-eletstilus/tudatos-gyermektelenseg/tyeklhj) vagy, mint Roosi édesanyja, egyáltalán nem hajlandó a jövőre tervezni. Ezt Roosi elutasításnak éli meg, és tulajdonképpen örülhetünk, hogy elég önálló és nem sikerül őt eltántorítani továbbtanulási terveitől. A helyzet az, hogy nem tudhatjuk, mikor következik be a klímakatasztrófa, ugyanis ezt a mi hatáskörünkön kívül eső tényezők is befolyásolják (pl. a vulkáni tevékenység). Könnyen lehet, hogy nem egyik pillanatról a másikra történik majd az összeomlás, hanem fokozatosan, akár évtizedek alatt, akkor pedig nem indokolt, hogy megfosszuk gyerekeinket a jövőjük tervezésétől. Valahogy meg kellene találni az egyensúlyt a világvége-mentalitás és a fejünket homokba dugva folytatott környezetkárosító gyakorlatok között, hogy se a bolygót, se a gyerekeinket ne tegyük jobban tönkre, mint muszáj.
