A szülei szeme

Nem feltételeztem, hogy egy vakokról szóló filmből túl sok újat tudnék meg, de ezúttal tévedtem. Na nem az volt az újdonság, hogy egy vak ember is tud takarítani, gyereket nevelni vagy malac vicceket olvasgatni az interneten. Az a jelenet volt rám nagy hatással, amikor a vak házaspár és látó kisfiuk tájékozódni próbál Budapesten. A gyerek átlagosan 5-6 járókelőtől próbál útbaigazítást kérni, mire egy hajlandó szóba állni velük. Megfordult a fejemben persze, hogy a többiek esetleg kéregetőnek gondolták őket, bár hozzám kevesen szoktak azzal odajönni kéregetni, hogy „elnézést, merre van a kisföldalatti megállója?” (és ha mégis, simán lehet infót adni de pénzt nem). A mellettük elsiető embereket figyelve aztán rájöttem, hogy nem erről van szó. Az arcukon viszolygás ült.

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy míg etnikai, szexuális vagy vallási kisebbségekkel szemben az előítéletek gyakran elutasítás vagy gyűlölet formájában jelennek meg, a fogyatékkal élőket inkább sajnáljuk és káros, de nem ellenséges sztereotípiákban gondolkozunk róluk. Pedig magyar példák azt mutatják, hogy nem így van. Az értelmi fogyatékosokkal kapcsolatban gondoljunk csak az 1-2 évvel ezelőtti szilvásváradi esetre, amelyben a bájos turistavároska lakói ugyanúgy viszonyultak az értelmi fogyatékosokhoz, mint Kocsis Máté a hajléktalanokhoz: nemcsak elutasították őket, de nem is vették emberszámba. Iskolai zaklatással kapcsolatos felmérésünk során több iskola is azt válaszolta, hogy náluk a fogyatékkal élő diákokat éri a legtöbb zaklatás. A testi fogyatékosokkal sem feltétlenül jobb a helyzet. Egy munkatársam pár napja küldte át egy pár évvel ezelőtti ombudsmani jelentés adatait, amely szerint a magyar diákok több mint egyharmada nem akarna mozgáskorlátozott padtársat.

A BKK nemrég kezdett egy plakátkampányt, amelynek célja, hogy az utasok jobban megértsék az értelmi fogyatékos és autista útitársaikat. Ez nagyon jó kezdeményezés, de lehet, hogy nem itt kéne kezdeni. Először azzal a ténnyel kellene szembenéznünk, hogy a magukat jólelkűnek tartó magyarok nem mint szegény, ártatlan beteg emberekre tekintenek a fogyatékkal élőkre (ami szinten nem ideális attitűd persze), hanem viszolygással és elutasítással. Bocs, ha ezzel a hírrel kiakasztottam valakit, de mindenkinek javaslom, hogy gondolja át saját és környezete hozzáállását a témához. Köszi.