Nakata, mint saját maga is sűrűn említi, lassú észjárású. Egy gyerekkori baleset hatására mindent elfelejtett (beleértve az írás-olvasást, számolást is), és azóta se sikerült újra megtanulnia. Szert tett viszont egy különleges képességre: tud a macskákkal beszélgetni. És míg az emberek kirekesztik vagy lesajnálják, a macskák elfogadóak vele, sőt van, amelyik meg is dicséri, hogy milyen kellemes beszélgetőtárs.
Az emberek gyakran ábrándoznak egy olyan közösségről, amely őket mindenestül, teljes egészében elfogadja (Victor Turner antropológus erre a communitas szót használja). És van, hogy úgy véljük, meg is találtuk ezt a csoportot: amikor valaki bekerül a leszbikus közösségbe, a Depeche Mode fan-klubba vagy egy keresztény egyházba, azt tapasztalhatja, hogy csupa hozzá hasonló emberrel van körülvéve; végre valahol természetesként élheti meg azt, amire máshol minimum furán, de esetleg akár ellenségesen tekintettek. Aztán kiderül, hogy ez az ideálisnak vélt közösség mégsem az, aminek látszik, és ők is elutasítóakká válhatnak. Akár azért, mert kiderül valami a jövevényről, ami az ő értékrendjükbe nem fér bele (pl. hogy keresztény létére homoszexuális vagy házasság előtt szexelt); akár azért, mert az egyénben változik meg valami (pl. beleszeret egy pasiba vagy rájön, hogy mégis jobban fekszik neki a drum'n'bass). Még az sem lehetetlen, hogy maga a közösség változik meg: ezt élhették meg például a 60-as évek butch/femme párjai, akiket a 70-es évek leszbikus feministái hirtelen azzal vádoltak meg, hogy szolgaian lemásolják a heteró modelleket. És ilyenkor jön a koppanás, hogy az emberi csoportok mégsem teljesen befogadóak, és bárkiben bármikor felbukkanhat (vagy talán már van is) olyan vonás, ami miatt kilóg a sorból. Még ha nem is fordulnak el tőle, az is elég kényelmetlen, hogy másnak érzi magát, főleg, ha erre pont a „hozzá hasonlóak” körében végképp nem számított.
Mindez állatok részéről nem fordulhat elő (pont ez az állatasszisztált terápia egyik lényege): a macskákat nem érdekli a szexuális orientációd vagy a vallásod, és a zenei ízlésed is csak akkor, ha neki kell a cédéidet elviselnie (ami discman segítségével megoldható probléma). Az-e hát a megoldás, hogy elhatárolódunk az emberektől és kizárólag állatokkal vesszük körül magunkat, mint néhány állatvédő vagy macskagyűjtő teszi? Ez sokak számára nehezen megoldható (pl. ha munkahelyük van), és nem is biztos, hogy szerencsés. Elvégre a háziállat, bár sok mindent nyújthat, nem alkalmas filozófiai eszmefuttatásokra és (néhány bizarr kivételtől eltekintve) párkapcsolatra sem. A legjobban tesszük, ha elfogadjuk, hogy az emberi közösségekben sosem valósulhat meg a 100%-os communitas, és próbálunk magunknak olyat keresni, ahol ha kilógunk is a sorból valamilyen értelemben, legalább nem utasítanak el érte. Ami meg a totális elfogadást illeti, érdemes tartani 1-2 állatot erre a célra. Ha tőlük megkapjuk ezt az élményt, talán jobban tudjuk kezelni, hogy az emberi közösségekben kicsit másképp van. Az ideális szerintem az, ha mindkettőt megtapasztalja az ember, de nem próbálja az embereket az állatok vagy az állatokat az emberek szerepére kényszeríteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése