***SPOILER***
Bár a könyv címe "fonat", egész a végéig nem jövünk rá, mi kapcsolja össze a regény három hősnőjét: az indiai érinthetetlen asszonyt, aki Visnu istennek áldozza hajfonatát, hogy jobb életért könyörögjön lánya számára; a szicíliai parókagyártó kisiparost, aki a csőd lehetőségével szembesülve elkezd indiai hajból dolgozni; és a rákbeteg kanadai ügyvédnőt, aki megveszi az elkészült parókát, és ettől új erőre kap a betegséggel szembeni küzdelemben. A regény kicsit azt sugallja, mintha a három nőt ezáltal valamiféle feminista testvériség kapcsolná össze. Csakhogy a globális hierarchiák itt is megmutatkoznak. Smita konkrétan fizet azért, hogy a templomban a haját leborotválják, és fogalma sincs, hogy azután valakik ugyanezt a hajat pénzért adják majd el Európába. Giulia és Sarah tisztában vannak azzal, hogy megmenekülésüket egy (illetve Giulia esetében több) indiai nőnek köszönhetik, de fogalmuk sincs, konkrétan mi zajlik Indiában. Giulia valószínűleg szívesen fizetne tisztességes árat az indiai nőknek, akiknek a hajából dolgozik, de nem tudja, hogy az anyagköltség valójában a templom fenntartóinak zsebébe megy. Sarah meg nyilván azt nem tudja, hogy csak azért juthatott hozzá a kiváló minőségű, kézzel készített parókához, mert az olaszok túl rasszisták ahhoz, hogy indiai hajból készült terméket vásároljanak, ezért Giuliának tengerentúli piacot kellett keresnie. (Többet a hajjal kapcsolatos globális hierarchiákról itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2019/02/good-hair.html.)
Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy a vegetáriánusok között gyakoribb a depresszió, mint a húsevőknél (https://hvg.hu/tudomany/20221010_depresszio_vegetarianus_etrend). Ennek nem valamiféle hiánybetegség az oka, hanem elsősorban az, hogy aki a húsevéssel környezeti vagy etikai szempontok miatt hagy fel, az jobban tudatában van annak, milyen kegyetlenségeket művel az emberiség az állatokkal és/vagy a bolygóval. Hétköznapi életünkben számos más olyan dolog is van, amivel mi magunk is bűnrészesek leszünk a környezetszennyezésben, a globális hierarchiák vagy az elnyomás fenntartásában, és ezek nagy részét nem olyan könnyű kiküszöbölni, mint felhagyni a húsevéssel. Amikor blogbejegyzésekben vagy bármilyen más online üzenetben a környezetvédelemre és az emberi jogokra próbáljuk felhívni a nagyközönség figyelmét, ezeket olyan számítógépeken vagy mobiltelefonokon készítjük, amelyek alapanyagait súlyosan környezetromboló módokon bányásszák, alkatrészeit pedig valószínűleg napi 12 órás műszakban éhbérért dolgozó kínai munkások szerelték össze. Viszont ha nem használunk ilyen eszközöket, azzal nemcsak a társadalomból vonulunk ki teljesen, de az üzenetünket se tudjuk másokhoz eljuttatni. Nem túl szívderítő, de igaz: az, hogy Európába születtünk, automatikusan azzal jár, hogy hozzájárulunk a kevésbé jómódú kontinenseken élők elnyomásához, és ez akkor is igaz, ha empátiát vagy testvériséget érzünk irántuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése