Családom és egyéb állatfajták film - távol Európától

 

A britek sokmindent csinálnak rosszul (a kávét és a Brexitet említhetjük mint eklatáns példákat), de egyvalamiben nagyon jók: képesek irodalmi műveket úgy filmre adaptálni, hogy hűen visszaadják mind a történetet, mind az eredetinek a hangulatát. Persze van ellenpélda is, pont a Durrell-regényekből: https://mmreflexiok.blogspot.com/2018/06/a-durrell-csalad.html – ezzel szemben ez a filmváltozat teljesen Durrell szellemében íródott. Benne vannak a legjobb sztorik, a legviccesebb állandó mellékszereplők, és még külsőre is annyira eltaláltak majdnem mindenkit, hogy pontosan be tudom azonosítani őket, még mielőtt bemutatkoznának. Nagyon kevés adalék van az eredetihez képest: ezek egyike a film egyik legikonikusabb jelenete, a tengerparti ebéd, ami azonban abszolút illeszkedik az egész hangulatához (kép: bbc).

A másik, ami a regényben nem szerepel: a család felnőtt tagjai és vendégeik időről időre szóba hozzák azt, hogy Hitler diktatúrát épít ki, Európában háború készül. Érthető, hogy a könyvekben erről nincs szó, hiszen azok Gerry szemszögéből íródtak, aki tizenpár évesen nem foglalkozott ilyesmikkel. A film egyik jelenetében el is hangzik: Durrellék azt remélik, hogy egy távoli görög szigeten elkerülik majd őket az európai politika viharai. Ez sajnos nem valósul meg, hiszen Görögország belép a háborúba, de valószínűleg így is sokkal békésebben teltek nekik a 30-as évek, mint azoknak, akik Angliában maradtak.

Hamarosan én is egy távoli szigetre költözöm, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tervezem figyelemmel kísérni, mi történik Európában. Amióta elköltöztem Magyarországról, újra és újra tapasztalom: más, külföldön élő magyarokkal együtt sokkal jobban rálátok a magyarországi történésekre, mint azok, akik csak az ottani médiát olvassák/nézik és nincs összehasonlítási alapjuk. Ráadásul az, hogy nem a mi bőrünkre megy a játék, ad egy olyan perspektívát, amitől racionálisabban szemlélhetjük a dolgokat. Elvégre a krízisintervenciónak is ez a lényege: a válságban levő ember pont saját kétségbeesése miatt nem látja a kiutat, amit a kívülálló segítő megmutathat neki. 

Időről időre megkapjuk, hogy ha nem élünk Magyarországon, minek foglalkozunk azzal, mi van ott. Nyilván sokkal kellemesebb lenne egyfajta örök vakációban helyi emberekkel barátkozni és állatokat megfigyelni, mint Gerry teszi. Csakhogy nagykorú emberekként tudjuk, hogy a dolgok nem izoláltan történnek, és egy demokratikus országban élve is hatással lehet ránk, ha máshol diktatúrák épülnek ki. Másrészt (mint erre már sokszor rámutattam) az otthon maradottaknak jól jöhet, ha látnak más országokból példákat és személyes történeteket. Ahelyett, hogy "mit szólsz bele?" szöveggel támadnák a külföldön élő magyarokat, inkább biztatniuk kellene őket, hogy mondják el az ő tapasztalataikat.

"Bocsi, hogy miattam leégett az erdő" avagy tiszteletet érdemel-e a bocsánatkérés

 https://telex.hu/belfold/2022/08/19/elnezest-kert-mecsek-tuz-okozo-bozotos-kigyulladt

(a fotó egy korábbi Telex-cikkből való)

Pécsi ismerőseim tudni vélik, hogy a környéket felgyújtó úriember, Kósa Mátyás Krisztián szemetet égetett, ugyanis nem kívánta fizetni a szemétszállítási díjat és ezt tekintette olcsóbb megoldásnak. Mindezt egy olyan nyáron, amikor hónapok óta aszály van, mindenhol szigorú a tűzgyújtási tilalom és az ország számos vidékén erdőtüzek pusztítanak. A szomszédok többször kérték, hogy oltsa el a tüzet, ám ő ezt csak akkor tette meg, mikor az már elharapózott. Ezt követően KMK bocsánatot kért minden pécsitől (nemtom, miért csak tőlük; én is szeretek a Mecsekben túrázni és én se szeretném, ha leégne ott az erdő), és a Facebookon egyesek most ezt ünneplik, mint érett, felnőtt viselkedést.

Magyarországon élő emberekkel kommunikálva egyre gyakrabban érzem úgy, mintha szó szerint külön világban élnénk. Olyan dolgok, amelyeken én felháborodok, számukra magától értetődőek, és gyakran értetlenkednek azon, miért kritizálok bizonyos dolgokat. Mondjuk tény, hogy ebben az esetben azért vannak néhányan, akik osztják a véleményemet. Tudniillik hogy az érett, felnőtt viselkedés az lett volna, ha KMK meg se gyújtja azt a tüzet, ha már ezt törvény tiltja és a józan észnek is ellentmond. Örülünk, hogy legalább utóbb rájött, mennyire nem kellett volna, miután körülötte leégett a fél környék (vagyis azt elismerjük neki, hogy kétjegyű számmal kifejezhető az IQ-ja), de az, hogy ezt követően bocsánatot kér és aláveti magát a büntetőeljárásnak, az nem valami különleges cselekedet, hanem alap. Egyébként nem tudom, van-e ilyen, de én egyenesen törvénybe iktatnám, hogy ilyen esetekben az elkövetőnek nyilvánosan bocsánatot kelljen kérnie.

Nyilván más kaliberű, de az jutott eszembe, mikor még tanár koromban a tanulmányi vezető felvetette: igazán megdicsérhetném a diákokat, ha írtak házi feladatot. Én meg mondtam, hogy nem fogom őket olyasmiért megdicsérni, ami alapvető kötelezettségük, ha beiratkoztak a tanfolyamra. Dicsérjük meg a gyalogost, amiért megvárta a zöldet az átkeléshez, vagy az autóst, amiért kanyarodás előtt indexelt? És ugyanígy nem kell megdicsérni azt, aki bocsánatot kér egy általa elkövetett hibáért (vagy esetünkben bűncselekményért), hiszen civilizált ember eleve így tesz.

Tudom, Magyarországon nem jellemző, hogy a médiában megjelenő személyek (legyenek közszereplők vagy sem) vállalják a felelősséget a tetteikért. Ez azonban nem változtat azon, hogy elkövették, és nem kell az érett, felnőtt viselkedés példaképeiként dicsőíteni őket. Elég szomorú, ha egy ország már ott tart, hogy rendkívüli dolog a bocsánatkérés. Ha azonban az utóbb bocsánatkérő bűnelkövetőket még ünnepeljük is, az egész még tovább gyűrűzik és lassan már nem tisztességesnek lenni lesz érdem, hanem törvényt szegni és utána bocsánatot kérni érte.