***SPOILER***
Az írástudatlan Brownfield Copeland beleszeret Membe, a fiatal tanárnőbe; ráveszi, hogy hagyja ott tanult vőlegényét és összeházasodnak. Ám Brownfieldnek folyamatosan kisebbségi érzése van felesége mellett, amit különböző módokon próbál kompenzálni: először csak eltiltja a tanítástól, elégeti a könyveit, majd eljut a fizikai bántalmazásig. Mikor Mem ennek ellenére többet keres és jobban boldogul az élet gyakorlati dolgaiban, Brownfield végül lelövi.
A regényben Brownfield kisebbségi érzése egyértelműen a maszkulinitással kapcsolódik össze: úgy érzi, egy férfinek irányítania kell saját életét, és mivel ezt a feketéket továbbra is csaknem rabszolgaszámba vevő Délen nem teheti meg, legalább családja felett igyekszik uralkodni. Ugyanezt a fajta kisebbségi érzést azonban leszbikus kapcsolatokban is tapasztaltam, és nem is feltétlenül csak azon esetekben, amikor nagy osztálykülönbségek voltak a két fél között. Ha az egyik félnek eggyel több diplomája van vagy jobban beszél egy nyelvet, a másik nem büszke az okos barátnőjére, hanem frusztrált lesz és vagy kerüli a másik fél barátait vagy egyáltalán nem jár vele társaságba; a „biztos szégyellsz engem, amiért csak érettségim van” alaptalan vádaktól a pofonig a reakciók széles spektrumát tapasztaltam meg ilyen esetekben. Pedig nekem őszintén nem számít a másik háttere, nem akarom „civilizálni” vagy megváltoztatni sem, és nem várom el, hogy minden témát megbeszélhessek vele (bár megfelelő nyelvezettel az abszolút tudományos kérdéseket is meg lehet bárkivel beszélni). Az ilyen feszültségeket megtapasztalva mégis sokszor jutott eszembe: inkább egy egyetemista diáktársammal kellett volna járnom, az talán vele egyenrangúnak tekintene a kapcsolatban.
A szociológiában ismert fogalom az osztályendogámia, vagyis az a jelenség, hogy a legtöbben a saját társadalmi rétegükből választanak párt. Ennek sok oka van, például az, hogy a különböző rétegeknek más-más a szocializációs közegük, de az LMBTQ közösség pont abban speciális, hogy sokkal változatosabb háttérből érkeznek ide emberek. Ha ilyen helyzetben is fennmarad az osztályendogámia, azt könnyű a sznob értelmiségiek számlájára írni, akik rá se néznek egy alacsonyabb származásúra vagy maximum szexuális játékszernek használják. Tény, hogy ilyen is van, de ebben a történetben mindkét félnek van felelőssége. Nyilván a mi társadalmunkban, ahol egyre erősödnek az osztálykülönbségek és a felsőfokú végzettséget fetisizáljuk (és nemcsak azért, mert az oktatás leépülésével egyre nehezebb megszerezni), árral szemben úszik az, akinek nem az iskolázottság számít, hanem az ember személyisége. És az is biztos, hogy ezt az értékrend-váltást könnyebb megtenni a jobb helyzetben levő félnek. De ne tegyünk minden felelősséget az ő vállára: ha harmonikus kapcsolatokat akarunk párokon és az egész LMBTQ közösségen belül, akkor az elnyomottaknak is félre kell tenniük az előítéleteiket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése