Florian a negyvenes éveiben jár, sikeres festő, a fiatal generációval beszélgetve mégis olykor provinciálisnak érzi magát. Először akkor, mikor egy New Yorkból frissen visszajött fiatal lánnyal beszélget. A lány megkérdi tőle, élt-e külföldön, és amint kiderül, hogy nem, már nem mutat érdeklődést iránta. Florian rájön, hogy a világpolgárság ma már elvárás, az ő ragaszkodása Stockholmhoz pedig provinciálisnak tűnik. Másodszor akkor kerül felszínre a generációk értékrendje közötti különbség, amikor egy kávéház ablakából egy antirasszista tüntetést néz. Az egyik tüntető felismeri, bemegy hozzá és megpróbálja meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzájuk, Florian azonban bent marad. A tüntető keserűen állapítja meg: a „nagy generáció” képviselői (hiszen Florian a 60-as években volt fiatal) elvesztették forradalmi lelkesedésüket és betagozódtak a kispolgári létformába.
Amikor hozzám hasonló életkorú regényhősökről olvasok, elkerülhetetlen az összehasonlítás. Az antirasszista tüntető érvei nálam nem találnak célba: ma is ugyanúgy ott vagyok minden tüntetésen, sőt még inkább, mint fiatal koromban, amikor úgy tűnt, a rendszerváltáshoz elég a megfelelő pártokra szavaznunk. Viszont tényleg elég régen nem éltem külföldön, és ha a körülmények nem kényszerítenek rá, most sem szeretnék. Ennek egyik oka pont a társadalmi felelősségvállalás. Ha mindenki elmegy, akinek nem tetszik a rendszer, semmi esélyünk sem marad, hogy megdöntsük azt (annak idején az NDK is úgy biztosította be magát, hogy az ellenzékieknek ingyen útlevelet adott az NSZK-ba). Külföldön is tehetnék bizonyos dolgokat a helyzet javításáért (petíciók aláírása stb.), de jóval kevesebbet, mint itt. Arról nem is beszélve, hogy kevésbé tudnék bekapcsolódni az LMBTQ, feminista és/vagy környezetvédő aktivizmusba egy olyan helyen, ahol nem feltétlenül beszélem jól a nyelvet, nincs elég helyismeretem és azok a készségeim, amelyeket itt kamatoztatni tudok, nem feltétlenül értékesek. Ha pedig a szelektív hulladékgyűjtésen kívül semmit nem tennék a világ jobbá tételéért, akkor valóban provinciálisnak érezném magam – az ilyen passzivitást sokkal cikibbnek tartom, mint ha valaki nem eléggé világpolgár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése